1989 - Grandslam Entertainments Ltd.

ügyességi

Spectrum (128k)

A világ egyik leghíresebb számítógépes figurája: Pac-Man visszatért! Igaz Spectrum-on kicsit megkésve, hisz a Namco eredeti játékautomatája 1984-ben jelent meg, nagyszerű, rajzfilmeket idéző grafikával. Pac most egy eltévedt tündérnek segít visszatérni Tündérországba. Hogy megtalálja a helyes utat, több felfedezőutat is kell tennie Pac-Land szigetén. Eközben forgalmas városokon, veszélyes sivatagokon, sziklás hegyeken, szakadékok felett kell átkelnie. Azonban nem csak a vadon veszélyei fenyegetnek, hanem a négy régi ismerős szellem: Blinky, Pinky, Inky és Clyde. Egyikük folyamatosan a nyomunkban van és követ mindenhova a többiek autóba, repülőbe szállva randalíroznak, akiket természetesen ki kell kerülnünk. (Át tudjuk ugrani őket.) Tútánk során gyümölcsöket is felvehetünk némi pontszámért, de ami a legfontosabb, a szokásos energiatabletta, melyet felvéve a szellemek rögtön menekülőre fogják a dolgot. Megnövekedet erőnknek köszönhetően nagyobbat is tudunk ugrani. (Amíg tart a pirula hatása, hangjelzést hallunk.)
Az irányítást amúgy is szokni kell egy kicsit, mert - mint tudjuk - Pac egy pillanatra sem tud megállni, viszont sebességét több fokozatban gyorsíthatjuk-lassíthatjuk (ha kétszer egymás után a botkormányt jobbra vagy balra mozgatjuk, Pac rögtön teljes sebességre gyorsít.). Az is fontos, hogy a levegőben is tudjuk irányítani magunkat!
Minden felfedezőút négy szintből (ROUND) áll: az első háromban jobbra kell haladni (vissza is tudunk fordulni, csak sok értelme nincs, mert a minket üldöző szellem rövid időn belül elkap). Talán mondanom sem kell, hogy Pac állandó mozgáskényszere miatt a legnehezebb szintek azok lesznek, ahol platókon kell ugrálnunk. Külön meg kell említeni a szélesebb szakadékok előtt lefektetett dobbantók használatát: lehetőleg teljes erőből fussunk neki, majd amikor rajta vagyunk, nyomjuk meg a tűz gombot (és tartsuk nyomva!), a botkormány jobbra-balra gyors mozgatásával átlibeghetünk a szakadék felett. Érdemes még megemlíteni a mocsarat, amit ugyan nem látunk, de egy koponya figyelmeztet rá. A mocsáron csak ugrálva tudunk átkelni, különben elsüllyedünk benne. Sajnálatos, hogy ha elvész egy életünk hátrábbról indulunk újra, általában a szint elejétől...
A harmadik szint végén bejutunk Tündérországba, ahol egy repülő cipő a jutalmunk. Ezzel kicsit egyszerűbb lesz a visszaút, ami csak egy szintből áll. Ilyenkor megváltozik az irányítás módja: balra kell haladnunk, a tűz gombot nyomogatva pedig repülni is tudunk! Erre szükségünk is lesz, hiszen a visszaúton a szakadékok előtt nem találunk dobbantót! A szint végén viszontlátjuk családunkat: Ms. Pac-Mant - akit már szintén volt alkalmunk közelebbről megismerni - és Pac-Man Juniort... A túrát megadott idő alatt kell teljesítenünk, a képernyő alatt látható fehér pontok jelzik időnket! Az időből kifutni szinte lehetetlen, mert úgyis folyamatosan üldöz egy szellem, a szint végi elszámolásnál viszont jutalompontot kapunk megmaradt időnk után. A játéknak sajnos nincs vége, a 4 túra után (12. szint) újra az első lövetkezik.

Irányítás:
a játékot irányíthatjuk billentyűzettel (O, P SPACE), vagy KEMPSTON, SINCLAIR botkormány-illesztővel. Az ENTER megnyomásával tudnunk "pénz bedobni" a számítógépbe. Spectrumon természeten ennek semmi jelentősége (bármennyi CREDIT-et adhatunk magunknak, az új játék mindenképpen elölről kezdődik), de a játékot csak akkor indíthatjuk el, ha legalább egy CREDIT-ünk van! Egy vagy két játékos játszhat, attól függően, hogy az '1' vagy a '2' megnyomásával indítjuk a játékot.
H - játék szüneteltetése,
CAPS SHIFT + SPACE - játék megszakítása.

Bár a program grafikája közelébe nem ér az eredetinek, érdekes, egyedi kivitelezést láthatunk. Az izgalmas játékmenet, a Wonder Boy rajongóknak tetszeni fog!

Örökélet: POKE 35294,0
Sérthetetlenség: POKE 35245,201
Nem fogy az idő: POKE 32559,201