Exploding Fist Plus

1988 - Firebird Software Ltd.

ügyességi, verekedős

Spectrum (48k)

Az International Karate+ (IK+) az egyik legszebb 8 bites küzdőjáték (mégha nem is Spectrumon). Tagadhatatlanul erre válaszul jelent meg, egy szebb napokat megért sorozat az Exploding Fist befejező, harmadik darabja. Az IK+-hoz hasonlóan itt is egyszerre három küzdő fél püföli egymást, de míg az IK+-ban az egyik harcost csak a gép irányíthatta, itt már akár hárman is játszattunk egyszerre! Ezzel véget is ért a programmal kapcsolatos pozitívumok "felsorolása"... Sajnos az újabb rész inkább csak a második rész módosítása (ugyanolyan csapnivaló játékmenettel, mely már maga is jelentős visszalépés volt az első részhez képest. A háttér - melyből a konkurenciában is csak egy van - meglepő módon egy nagyvárosi utcarészlet tele villogó fényreklámokkal, ami azonban nem vetekedhet a IK+ festői szépségű hátterével.

 

A játékmenet nincs túlbonyolítva: a lehető legtöbb győzelmet kell aratnunk, hogy kezdő harcosból 10 danos mesterré váljunk. Minden újabb danért két fordulóban kell megküzdenünk, melyből legalább az egyiket meg kell nyernünk, de egyszer sem szabad kiesnünk, mert az a játék végét jelenti. Természetesen az a győztes, aki a legtöbb értékelhető akciót mutatja be a harc során, míg a legkevesebb értékelhető akciót végrehajtó harcos esik ki. A harcnak akkor van vége, ha lejár az idő (a Cola reklám alatt van az óra), vagy valamelyik fél 8 értékelhető akciót hajt végre. (Ennek kijelzője a képernyő legfelső sorában van, mindhárom játékosnak.). Minden újabb dan megszerzése után bonusz pálya következik, ebben egy célkeresztet irányítva kell egy sikátorban ránk támadó sárga szörnypofákat dobócsillagokkal eltalálni. A pontgyűjtés addig tart, amíg az egyik szörnypofa gyorsabb nem volt mint mi és ránk ugrik.
Befejezés nincs, a játéknak csak akkor van vége, ha veszítünk (a 10. dan után nincs előrelépés és bonusz pálya sem.)
Az irányítás és a bemutatható kunsztok némileg megváltoztak az előző részhez képest:
fel: megfordulás
fel-jobbra: ütés fejre
jobbra: lépés jobbra
le-jobbra: ütés a melkasra
le: gugolás, ütés hasra
le-balra: cigánykerék hátra
balra: lépés balra
fel-balra: cigánykerék előre

Ha nyomod a tűzgombot, akkor a változások a következők:

fel: könyökölés hátra
fel-jobbra: rúgás fejre
jobbra: rúgás a mellkasra
le-jobbra: rúgás a bokára
le: lábsöprés előre
le-balra: lábsöprés hátra
balra: forgórúgás mellkasra
fel-balra: rúgás hátra hasra

Ezek az irányok akkor érvényesek, ha jobbra nézünk, ha megfordulunk értelemszerűen a jobb-bal irányok felcserélődnek.
Az első játékos a fejpántos figurát, a második a szakálas pofát, a harmadik a baseball-sapkás figurát irányítja.
A menüben az A, B, C gombok nyomkodásával választhatjuk az egyes játékosok irányítási módját: billentyűzet, KEMPSTON és SINCLAIR (port 1, 2) illesztő a választék. Az egyes játékosoknak külön-külön definiálhatjuk a billentyűzetet. A gépnek nem csak négy, hanem nyolc iránybillentyűt kell megadni, de nem kell megijedni, elég lesz ebből csak négyet használni, a gép figyeli a billentyűkombinációkat is. Még valami: amikor a gép kiírja, hogy készüljünk az összecsapásra (PREPARE FOR ...) nem várjunk túl sokáig, inkább nyomjunk meg egy billentyűt...