Ultimate Adventure 4

1985 - Microdeal

kaland, szöveges

Enterprise

A Microdeal kalandjáték-sorozatának vitathatatlanul leggyengébb darabja. A készítők "érdekes újításokkal" próbálták feldobni az első három rész után a játékmenetet, ami nem igazán sikerült. A C16-os program eredeti formájában lényegében használhatatlan a bugok miatt és frusztráló "újítások" miatt. Célunk, hogy miután a piacon a 300 fontos kezdőtőkénkből megvásároltuk a "kincskereső felszerelésünket", összegyűjtsünk legalább 1000 font értékben elrejtett kincseket, majd visszatérjünk a piacra. Az "Ultimate" cím tehát nem a játék színvonalára utal, hanem arra, hogy a számos teleportkapukon (a program a "porthole" kifejezést használja ezekre, ami mást jelent...) keresztül áthaladva a tér és idő különböző pontjaira juthatunk el, így ne csodálkozzunk, ha utunk folyamán a sarkvidékről a sivatagba, a dzsungelből, aknamezőre, vagy épp a tengerpartra, világűrbe jutunk. A program elrejt 7 kincset az összesen 29 helyszín valamelyikén, kivéve a teleportkapuknál, a piac két kapuját. A térképrajzolás erősen javasolt, már csak azért is, mert a teleportkapuk időnként "elromlanak" és a játéktér véletlenszerű pontjára kerülünk. Mivel a programban nagy szerepe van a szerencsének, nem biztos, hogy a 7 kincs összegyűjtésével sikerül megszerezni az ezer fontot (egy fölöttébb pofátlan tolvaj miatt), ezután újabb 7 kincset rejt el a program.
Újdonság a sorozat többi részeivel szemben, hogy kalandunkat 300 energiaegység birtokában kezdjük, ami minden manőverünk után csökken, pláne ha harcba kerülünk valamilyen - az adott helyszínre jellemző - ellenféllel. Ha elfogy az energiánk, az természetesen a játék végét jelenti, de szerencsére a betegszobában (infirmary) kikúrálhatjuk magunkat (ami persze játéktér piaccal átellenes sarkában van).
Míg a Castle Dracula Adventure-ben kedvünkre vásárolhatunk, itt már végesek anyagi kereteink (kezdetben 300 font), ebből vásárolhatunk a piacon. A "választékot" a LIST CONTENTS vagy az EXAMINE CONTENTS paranccsal tudjuk megnézni (1. kép), majd a BUY paranccsal vásárolhatunk. Lopni (GET) nem tudunk...
Érdekes újítás, hogy a tárgyakat csak korlátozott esetben tudjuk használni, mielőtt tönkremegy! Az árlistában az USES oszlop jelzi, hogy az adott eszköz összesen hányszor használható. Az INVENTORY listában az U betűs oszlop az aktuális állapotot mutatja).
A használható igék:

  • Mozgás:GO N (N), GO NE (NE), GO E (E), GO SE (SE), GO S (S), GO SW (SW), GO W (W), GO NW (NW), SWIM [égtály vagy le (D), fel (U)].
  • Egyéb parancsok: LIST CONTENTS, EXAMINE CONTENTS, BUY, GET, GET TREASURE, DROP, LOOK (helyszín leírásának újra kiírása), SEARCH, INVENTORY (tárgylista), QUIT (kilépés a játékból).

A funkcióbillentyűkkel elérhető parancsok:

  • F1 - LOOK,
  • F2 - INVENTORY,
  • F3 - GET TREASURE
  • F4 - GET,
  • F5 - DROP,
  • F6 - LIST CONTENST,
  • F7 - BUY,
  • F8 - SEARCH,
  • F16 - QUIT.

Ha harcra kerül a sor, a program érdeklődik, hogy milyen eszközt szeretnénk használni fegyverként / védelemként. Jobb ötletünk nem lévén használhatjuk kezeinket is (HANDS) - néha meglepően hatásos eredményt elérve. Harcban / vészhelyzetben három dolog történhet: az ellenfél elpusztul, de közben mi is sérülést szenvedünk (energiaveszteséget), az ellenfél nem pusztul el, és mi is sérülést szenvedünk, a küzdelmet sérülés nélkül megússzuk. A legveszélyesebb helyszín az aknamező. Ha (véletlenszerűen) aknák közé tévedünk, csak az aknakereső (MINESWEEPER) segítségével juthatunk ki élve.
Egy szobát a SEARCH paranccsal tudunk kincsek után átkutatni. Ha találunk kincset, a GET TREASURE paranccsal vehetjük fel. A választható 5 nehézségi szint az ellenfelek sűrűségét, és a harc kimenetelét határozza meg (hogy mennyire "harapósak" a szörnyek).
USE parancs nincs, a szükséges eszközt automatikusan használjuk, amikor szükséges (pl. az elemlámpa nélkül nem léphetünk be a sötét barlangba, vagy a búvárfelszerelés nélkül nem merülhetünk le).
Lévén a játékmenet a véletlenszerű események miatt nem lineáris, megoldókulcsot adni sem lehet, csak tippeket. Ezek következnek most.

  • Javasolt kezdőcsomag: SPACE SUIT, FLASHLIGHT, HUNTING KNIFE, SHOVEL
    Ezután a "titkok kulcsát" (CLUE) érdemes megvenni, ami mindig annyiba kerül, amennyi pénzünk éppen maradt. Ez elárulja a véletlenszerűen elrejtett kincs helyét.
  • A többi kincs helye az "első körben": EMPTY ROOM, MINEFIELD, DARK CAVE, OUTER SPACE, DESERT, UNDERWATER.
  • A második körtől némileg változik a kincek helye, ezt majd mindenki maga megkeresi, akár a programban...
  • Az űrben (SPACE) nem sikerül mindig elsőre elkapnia kincset. Próbálkozzunk újra!

A vásárolható tárgyak:

  • LARGE GUN - a legerősebb fegyver (ha vízbe visszük, tönkremegy!),
  • HIP BOATS - a mocsárban nyújt némi védelmet (haszontalan eszköz),
  • INFLATABLE RAFT - a vízben nyújt némi védelmet (haszontalan eszköz),
  • SPACE SUIT - az űrben szükségünk van rá...
  • FLASHLIGHT - a sötét barlanga (DARK CAVE) való bejutáshoz kell (ha vízbe visszük, tönkremegy!),
  • FUR COAT - a sarkvidéken és az űrben nyújt védelmet (haszontalan eszköz),
  • MINESWEEPER - aknamezőre tévedve életmentő készülék (ha vízbe visszük, tönkremegy!),
  • DIVING GEAR - a víz alá (UNDERWATER) merüléshez szükséges,
  • HUNTING KNIFE - fegyver.
  • SHOVEL - a sivatagban a kincs kiásásához kell.
  • ROPE - haszontalan eszköz.
  • CLUE - az első kincs helyét árulja el.