Renegade

1987 - Imagine

akció, verekedős

Forrás:
Spectrum Világ 16. rész

Spectrum (128k)

Enterprise

Az IMAGINE cég 1987. novemberében jelentkezett ezzel a játékkal. Hatalmas sikert aratott Angliában, hiszen ilyen típusú játék kevés volt még a piacon. A grafika első osztályú, zenéje pedig színvonalas. A RENEGADE azt jelenti magyarul, hogy hitetlenek - még magyarabbul csövesek, vagyis a program címe is tükrözi a játék lényegét. A történet a következő: Egy szép nyári estén hősünk barátnőjével sétált London utcáin. 12 óra körül járt, amikor motorzúgás és nagy ricsajozás hallatszott, egy nagy csövesbanda garázdálkodott a közelben. Néhány perccel később a banda tagjai befordultak motorjaikkal abba az utcába, ahol emberünk és barátnője tartózkodott. A banda főnöke - egy sebhelyes arcú ürge - leugrott motorjáról és leütötte hősünket, a lányt pedig magával hurcolta. Itt kapcsolódunk be a történetbe. Célunk bosszútól fűtve, hogy leszámoljunk a bandával és kiszabadítsuk szerelmünket.
A menüben keyboard (billentyűzet), Sinclair 1, Sinclair 2, és Kempston interface közül választhatunk, vagy definiálhatjuk a billentyűket. Az első pályán, a Metróban találhatjuk magunkat, körülöttünk pedig kedves "vendéglátóink" lézengenek. Játékónunk különleges képességekkel van felruházva, ami már-már a karate határát súrolja. Emberünket mozgathatjuk fel, le, jobbra, balra, és a következő rúgásokat, ütéseket végezhetjük el vele:
  1. Magas fejberúgás felugrással
    Ez a rúgás a leghatásosabb a csövik ellen. Ha mondjuk az ellenfelünk tőlünk jobbra áll, akkor meg kell egyszerre nyomni a jobbra, föl, tűz billentyűt, ha tőlünk balra áll, akkor ugyanez a teendőnk, de a jobbra helyett a balra billentyűt kell megnyomni.
  2. Rúgás nyújtott lábbal, hátra felé
    Ez a rúgás csak úgy lehetséges, ha a csövi csávó mögöttünk áll. Ekkor nyomjuk meg egyszerre azt az iránybillentyűt, amerre tőlünk van és a tűz gombot egyszerre.
  3. Bokszdás felváltott kézzel
    Ezt a fajta ütést könnyebb elvégezni, mint az előbbieket, elég csak a tűz gombot nyomkodni. Ha egy csövest egyszer megvertünk, és megint elkezdjük bokszolni, akkor egy idő után emberünk megfogja az ellenfél vállát és elég kegyetlen módon térdével a lába közé rúg.
  4. A fej ütése leguggolva
    Ha már az egyik ellenfelünk elterült a földön (de még nem halt meg), akkor menjünk oda hozzá és a fejénél nyomjuk meg a lefelé billentyűt, emberünk ekkor leguggol hozzá, ilyenkor meg kell nyomni sokszor a tűz gombot és ellenfelünk fejét lilára verve legyőztük (feje fölött csillagok keringenek, ezt hangjelzés is kisári).

Kezdjük is el a játékot. A program 4 pályát tartalmaz. Minden pályán van egy főnök, aki fentről szemléli az eseményeket, és csak később kapcsolódik be a harcba (ha már csak 3 embere maradt). Ha egy főnököt legyőztünk, akkor megjelenik a képe a bal alsó sarokban. Kezdetben 3 életünk van, amit a jobb alsó sarokban lévő fejek szimbolizálnak. Nehezítés, hogy az idő is megy lefelé, ez a képernyő alján, középen látható, felette pedig az energiánkat figyelhetjük meg. A főnököknek is külön energiájuk van, ez a miénk alatt jelenik meg (ha már a főnök is bekapcsolódott a harcba).

PÁLYAK: Az összes pályán mindig 3 helyszín van, a kezdő szobától vagy jobbra, vagy balra mehetünk.

1. Pálya : A METRÓ
Ha alaposan körülnézünk, akkor megállapíthatjuk, hogy nem is olyan könnyű a feladatunk: Menjünk a kezdőszobától jobbra, a 2. helyszínre, érdemes itt tartózkodni, mert a szoba jobb oldalán egy szakadék található, és így ellenfeleinket könnyen lelökhetjük. Ezen a pályán elég a csöveseket kétszer megverni, ezután meg is halnak. Észrevehettük, hogy a 6 csövi közül kettőnek a kezében bot is van, célszerűbb először ezeket kinyírni, mert nagy veszélyt jelentenek számunkra. Ha már csak hárman maradtak, akkor lejön a főnök is, aki eddig fönt ácsorgott. Manőverezzünk ügyesen el a főnök elől, és próbáljuk megölni a többi ellenfelünket is, ha ez sikerült, akkor már "csak" a főnök van hátra! Menjünk közel hozzá és kezdjük el fogyasztani az energiáját a magas fejberúgással, miután elfogyott neki, csaljuk el a kezdőszobától balra lévő helyiségbe. Ennek a szobának a bal oldalán egy fal van, csaljuk a főnököt a falhoz. A falnál a főnök megáll, és elkezd közeledni felénk, mi is induljunk el feléje és amikor már közel vagyunk hozzá kezdjük el ütni a fejét. Ha mi ütöttünk többet, akkor győztünk, és így továbbjutottunk a 2. pályára! Vigyázni kell, mert ha ő üt többet, akkor egy idő után egyik kezével megfogja a fejünket és a másik kezével elkezdi ütni a pofikánkat, ez természetesen az azonnali elhalálozásunkat jelenti, és lehet újra próbálkozni.
2. Pálya: A TENGERPART
Újra viszontláthatjuk a kedves kis motoros galerit! A pálya kezdetén 3 motoros próbálja elütni hősünkét, ez könnyen kivédhető egy magas felugrással (a csavargó pedig lerepül a motorról). Ezek után az eddig fent várakozó banda tagjai elindulnak felénk. Ennél a pályánál minden ellenfelünket háromszor kell legyőzni. Ha elmegyünk a kezdőszobától balra, akkor az 1. pályához hasonlóan itt is van egy szakadék, ahová lelökhetjük ellenfeleinket. Vigyázat! Ezen a pályán sűrűbben előfordulhat, hogy lefognak minket hátulról, és az energiánk rohamosan csökkenni fog! Ilyenkor meg kell nyomni azt az iránybillentyűt, amerről lefogtak minket, és a tűz gombot egyszerre. Miután mindenkit elintéztünk, hátra van még a legjobb "haverunk", a főnök. Próbáljuk úgy intézni a dolgot, hogy a kezdőszobától jobbra kerüljünk, és itt kezdjük meg a harcot ellene. Először fogyasszuk le az energiáját a magas fejberúgással, majd ököllel verjük meg. Figyelem! Ez a főnök nagyon jól rúg!!!
3. Pálya : A BÁR
Rögtön a pálya elején meglepetés ér minket, ugyanis nőkkel vagyunk körülvéve! Mindegyik nőnél buzogány van, és így nagyot tudnak ütni vele! Sajnos itt már nincsen semmilyen szakadék sem, (csak fal van) így "kicsivel" nehezebb a dolgunk mint az előző pályákon. Minden nőcit háromszor kell elagyabugyálni (összesen 6 nő van meg a főnök). Ügyelni kell arra, hogy ezen a pályán ne fogjanak le minket, mert itt az energiánk kétszer olyan gyorsan megy lefelé, mint ezelőtt!! Amikor már csak 3 nő maradt, beavatkozik a csatába (sajnos) az elég termetes főnöknő. Úgy látszik ez a Bertha (főnökasszony) nem ismer se embert, se istent. Szadista hajlamait rajtunk akarja kiélvezni, állandó mániája az, hogy messziről nekünk rohan mint egy rögbi játékos és elgázol minket. Ez persze az energiánk csökkenését eredményezi, csak egy módon lehet megállítani Bertuskát, ha elkezd felénk rohanni, akkor egy jól irányzott magas fejberúgással leteríthetjük!! Közelharcba nem érdemes bocsátkozni vele, mert rövid időn belül kimúlunk. Próbáljunk meg mindig messzire eltávolodni tőle, és amikor már rohan felénk, az előbb említett módon cselekedjünk. Ezt játsszuk el többször is, és nemsokára elfogy Bertának is az energiája, így továbbjutunk az utolsó pályára.
4. Pálya : AZ ÉPÜLET
Ez a pálya két részből áll, az első részében 4 tőrös fickót kell kinyírni, nagyon veszélyes velük harcolni, ugyanis ha csak egyszer szúrnak meg, rögtön elvész egy életünk!!! Ha a 4 csövest megvertük, akkor átjutottunk a pálya 2. részére. Most jön csak az igazi gond, mert ezen a pályán a főnök rögtön ellenünk jön, és ez még semmi!!! Ez a főnök egy pisztollyal lődöz, és mellette ott van 3 hűséges kísérője! Ezen a pályán sincs szakadék Csaljuk el a főnököt a kezdőszobától jobbra, itt van egy fal, menjünk úgy oda a falhoz, hogy háttal legyünk neki, így nem tudnak minket bekeríteni. Kezdjük fogyasztani a főnök energiáját a fejberúgással, sajnos odajönnek hozzánk a tőrös ficsúrok is, próbáljuk meg először őket elintézni. VIGYÁZAT!! Mindig maradjunk a főnök közelében, mert ha távolabb vagyunk a kelleténél, akkor rögtön ránk lő (természetesen meghalunk). Mikor már csak a főnök van ellenünk, akkor nyert ügyünk van, mert ez a főnök nem tud jól verekedni (csak lődözni), fogyasszuk le az energiáját, és verjük jól össze a képét. Mi jöhet még ennyi megpróbáltatás után? Természetesen a boldog találkozás kedvesünkkel (nem Berthával).

Itt jegyezzük meg, hogy nem is olyán régen került ki a piacra a program 2.része "TARGET RENEGADE" (Célpont: a csövesek) címmel, mely az 1. részhez hasonlóan ugyancsak kiváló játék, s melyről a SpV 14. részében ill. a Sinclair Spectrum Játék és Program c. könyvsorozat 5. kötetében is olvashattunk már.
A teljes történet végigjátszásához sok sikert kívánunk!

Örökélet (48K): POKE 41047,182
Cheat az Enterprise átirathoz (128K-s verzó): definiáljuk a billentyűzetet a C H E A T billentyűkre: örökélet és végtelen idő.

Térkép