Mario Bros

1987 - Ocean Software Ltd.

ügyességi

Spectrum (48k)

Enterprise

1981-ban mutatkozott be Mario, az egyik leghíresebb játékhős, a Nintendo Donkey Kong című coin-op játékában. Mario, aki időközben asztalosból vízvezeték szerelővé képezte át magát 1983-ba indított önálló karriert, az itt bemutatásra kerülő játékban. Ebben Mario fivérével, Luigival a New York alatti csatornarendszerben tesz rendet, ahol különféle állatok (teknősbékák, rákok, legyek és valami csúszómászó vadállat) szaporodtak el. A játék igazából eléggé elborult agyú és nagyon nehéz, tehát a japánoknak tetszett. Az igazi világhírt Marionak az 1985-ben, Nintendo Entertainment System (NES) gépekre készült Super Mario Bros hozta meg, amely már egy könnyebben fogyasztható, vérbeli platformjáték volt. Azóta megszámlálhatatlanul sok játékban szerepelt Mario.

A Spectrum változatra 1987-ig kellett várni, a játékot az Ocean adta ki. A játékmenet természetesen változatlan, ez sajnos nem mondható el a grafikáról, hangokról, játszhatóságról... Feladatunk, hogy megtisztítsuk a csatornarendszert az ott bóklászó "vadállatoktól". Ezek a felül látható csöveken másznak elő és a platformokon mászkálva potyognak le a a legalsó szintig. Itt a csőbe bebújva újra legfelül másznak elő. A portyázó állatok igen harapós kedvükben vannak, így kerülni kell velük a találkozást! (Programhiba miatt viszont balról jobbra, teljes sebességgel rohanva át tudunk szaladni az álaltok előtt.) Ártalmatlanításuknak módját akár meglepőnek is nevezhetjük: az alattuk lévő emeletről bele kell fejelnünk a platformba, pontosan akkor, amikor felettünk vannak! Ennek hatására a "vadállat" hátára borul, ilyenkor odarohanva - teljesen humánus módon - egy nagyot belerúgva nagy ívben kirepül a képernyőről. Ha felborulnak az állatok, rövid időn belül visszafordulnak és folytatják útjukat. Ha véletlenül ismét belefejelünk a platformba, attól is visszafordulnak! Nehezebb szinteken nem elég egyszer lefejelni az állatokat! Időlimit nincs, de az állatok egy idő után begyorsulnak.
Az állatok felborítására hathatósabb megoldás, ha az alul, középen látható POW feliratú mezőbe fejelünk. Ennek hatására az összes, a képernyőn lévő állat felborul! Sajnos ezzel a lehetőséggel csak háromszor élhetünk, és itt is figyelnünk kell, nehogy visszafordítsuk a már felborított állatokat. Az állatokon kívül egy repkedő korong is megkeseríti az életünket, melyet kerülgetnünk kell. A guruló pénzérméket viszont jutalompontért felvehetjük. A pénzérméket azzal a módszerrel is felvehetjük, ahogy az állatokat felborítjuk!
Minden harmadik szint jutalompálya, itt meghatározott idő alatt a lehető legtöbb pénzérmét kell megszereznünk. Akinek sikerül az összeset megkaparintani, további jutalompontban részesül. 30000 pontonként jutalom életet kapunk.
Mint már említettem, a játékot egyszerre ketten is játszhatjuk. Ilyenkor az első játékos a mintás overálba öltözött Mariót irányítja, a második játékos pedig a sárga, egyszínű ruhás Luigit. Érdems összedolgozni, így némileg könnyebb a játék. A legfőbb nehezítés, hogy a szereplők mozgásába a programozók belekalkulálták a tehetetlenségi erőt. Könnyítés viszont, hogy a játékképernyő önmagába zárt, azaz ha jobbra kimenekülünk a képernyőről, bal oldalon jelenünk meg. Ez természetes igaz az állatokra és a pénzérmékre is!

Irányítás:
A menüben csak a billentyűzet definiálására van lehetőség, de ilyenkor a program figyeli a KEMPSTON, SINCLAIR INTERFACE (port 2) illesztőket is.
Az ENTERPRISE változatban a billentyűzet mellett az EXT1 botkormány is használható. A negyedik szinten - vélhetően attribútum hiba miatt - ahol belefejelünk a platóba, elszíneződik, de ennek nincs jelentősége.

Örökélet: POKE 44079,0