1985 - State Soft Ltd.

logikai, ügyességi

Spectrum (48k)

Enterprise

A State Soft Ltd. mindössze két játékot adott ki, egyikük az Icicle Works c. Boulder Dash klón. Egy kisfiút irányítva kell összegyűjtenünk egy-egy játék darabkáit. A helyszín meglehetősen télies: a hóban kell magunknak utat kotorni, a sziklák szerepét pedig hatalmas hógolyók töltik be, jegesmedvék és pingvinek kergetnek. Olyan hideg azért még sem lehet, hisz a víz szemmel láthatóan most is folyékony halmazállapotban fog minket boldogítani. Szerencsére a pályán lényegesen több játékdarabkát találunk, mint amennyire szükségünk van a játék összerakásához. A képernyő jobb alsó sarkában jelennek meg az összegyűjtött darabkák. Ha egyben van a játék megnyílik a kijárat, valamint az összes többi játékdarabka átváltozik a 'BONUS' betűire, melyeket némi jutalompontért cserébe gyűjtögethetünk. Sajnos erre azonban nem igazán lesz lehetőségünk a játék egy hatalmas hibája miatt, mely nagyon lerontja a játszhatóságot: a feladat teljesítésére kapott idő irreálisan kevés, így csak úgy érhetjük el időben a kijáratot, ha számtalan próbálkozás után teljesen kiismerjük az egyáltalán nem kicsi játékteret, és megtervezzük a legoptimálisabb útvonalat a kijárat felé. A játék grafikája amúgy ötletes, egy örökidő-POKE eszközölése után jókat játszhatunk a programmal.
A játék indítása és egy két darabból álló kulcs felvétele után 4 elágazás között választhatunk, melyik pályán szeretnénk kezdeni. A játékmenet semmiben sem tér el a Boulder Dash-ban megismertektől.

Irányítás:
A menüben választhatunk KEMPSTON, SINCLAIR, PROTEK botkormány-illesztőt, vagy billentyűzetet, melyet szabadon definiálhatunk. (Alapértelmezés: E - fel, X - le, S - balra, D - le, CAPS SHIFT - tolás) Hógolyót eltolni a tűz+iránybillentyű megnyomásával tudunk. A SPACE megnyomásával újraindíthatjuk a szintet egy életünk elvesztése árán.

Végtelen idő: POKE 30939,0
Örökélet: POKE 29028,0; POKE 29093,0