Traffic

1985 - Amsoft

szimuláció

Enterprise

Amstrad CPC

Magyar fejlesztők (Andromeda Soft) munkáját és ötletességét dicséri a Traffic című program. C64-re Amstrad CPC-re jelent meg, sőt azon ritka európai játékok közé tartozik a korszakban, amely Japánban is megjelent a népszerű MSX szabványon a Sony forgalmazásában. (Mindhárom verzió gyakorlatilag ugyanúgy néz ki.) Érthetetlen, hogy később miért nem készült a nálunk elterjedt Z80-as gépeken futó változata, hisz az Enterprise-ra amúgy sok CPC átirat jelent meg hivatalosan. Bár a program CPC-s változata tökéletesen fut Geco software-es CPC emulátorán, közkívánatra készült belőle Ep verzió is (mely annyiból áll, hogy készült a programhoz egy betöltő, ami a program alá rakja indítás előtt a CPC464 ROM-ját).
A játék során London belvárosának egy-egy körzetében kell irányítani a forgalmat, vagyis kezelnünk a közlekedési lámpákat. Biztosítani kell a zavartalan forgalmat, de legalábbis elkerülni a dugót. Ismerve a Londoni - és bármely nagyvárosra jellemző - közlekedési helyzetet, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, bár feladatunk annyiból áll, hogy a térképen látható lámpás kereszteződésekben manuálisan váltogassuk a lámpákat. A térképre beérkező útszakaszok végében egy számláló jelzi, hány autó "nem fért be" a képernyőre. Ha valamelyik számláló eléri a hármat, a gép szirénázással figyelmeztet minket. Ha pedig valamely számláló eléri az ötöt / nehezebb szinteken a kilencet, a program véget vet a játéknak a kialakult torlódásra tekintettel. Az egyszerűen csak "Q" jelzéssel ellátott kijelző a bejövő útszakaszok számlálóinak összegét mutatja, tehát az egész pálya globális "zsúfoltságát" jelzi. Ha ez eléri a 25-öt, akkor is vége a játéknak!
Ha jól végezzük a dolgunkat - elérve a 200, 500, 800, 1400, 2000, stb. pontot - másik városrészre vezényelnek minket, ahol nagyobb forgalom várható... Összesen 5 városrészben bizonyíthatjuk rátermettségünket, ezután már csak a forgalom lesz egyre nagyobb.
Tipp: ha szeretjük a lehetetlen kihívásokat, állítsuk gépünk órajelét 6 MHz-re. Ilyenkor nem csak gyorsabb lesz a tempó, de nagyobb forgalmat is generál a gép.

Az Enterprise változatban betöltés közben választhatunk, hogy az angol vagy francia verziót kívánjuk indítani. Fontos különbség a két verzió között, hogy a francia változatban a mi szemünknek jobban megszokott módon, az út jobb oldalán közlekednek az autók. Apró eltérés, hogy a lámpák alapállapota más mint az angol verzióban. Más a címképernyő is, és sajnos ebben nincs pontszámtábla.
További extra, hogy a játék kilépésnél elmenti a pontszámtáblát. (Francia verzióban csak a HIGHSCORE-t.)

Irányítás: A programot tetszőleges botkormánnyal kezelhetjük (a névbeírás is így működik). Beépített botkormányt használva a SPACE a "tűz gomb". A kereszteződések között a botkormány megfelelő irányba döntésével tudunk mozogni (az aktuális kereszteződés piros), a "tűz" gombbal tudjuk a lámpát átállítani.