Eggs of Death

1986 - 'a' Studio

Akció, űrhajós

Enterprise



Az Eggs of Death egy ötletes kis űrhajós program, amit az Enterprise forgalmazásának kezdetekor is lehetett kapni kazettán. A fejlécben látható évszám nem tévedés, az Eggs of Death, és a Mirror World azon programok, melyet a Novotrade az Enterprise Computers megbízásából még a magyarországi forgalmazás előtt készített.
Feladatunk behatolni a "Halállabirintusába", ott széttörni a tojásokat, majd az esetleges kikelt szörnyeket a kifelé vezető úton le kell lőni. Minden szint hármom különböző részből áll. Betöltés után megtudhatjuk, hogy a játék a SPACE megnyomására indul, az irányítás a beépített botkormánnyal történik.

Az első részben űrhajónkkal közelítünk a barlanghoz. Folyamatos felfele haladás közben kell megsemmisíteni a ránk támadó ellenséget. Ez a program egyetlen, de annál idegesítőbb része: az ellenség csak egy pár másodpercig tartózkodik a képernyőn, össze-vissza cikázik (meghatározott minták alapján). Induláskor csak egy ellenfelet kellett eltalálnunk (minden nyolcadik szint után eggyel nő a megsemmisítendő ellenségek száma), de ha egy szörny elmenekül, hozzáadódik a megsemmisítendő ellenfelek számához! Csekély vigasz, hogy szörnyek számlálója max 32-ig nőhet. Ha egy ellenség hozzánk ér, fogy az energiánk. A SPACE vagy a felfele billentyűvel előre a ',' és a '.' billentyűvel oldalra lövünk. Valószínűleg a készítők is érezték, hogy ez a rész eléggé nehézre sikerült, teszteléshez be is építettek egy csalást: amikor megszökik egy szörny és ha le van nyomva mind a 8 funkcióbillentyű, akkor a második pályára ugrunk. Inkább a feladatot kellett volna könnyíteni...
A második rész a program legjobban kidolgozott része. Feladatunk a kikelni készülő tojás (az amelyik már mozog) széttörése. Szkafanderes űrhajósunk jobbra-balra tud mozogni, leeshet bármilyen magasról (viszont ettől az energiánk csökken!), viszont a képernyő alján nem eshetünk le! (Ha mégis lezuhanunk, pontszámunk lenullázódik!) A 2. képet nézve megállapíthatjuk, hogy ennyi "mozgáskultúra" nem elég a tojások széttöréséhez. A talaj platókból áll, az ÜRES platókon le-fel, jobbra-balra tudunk mozogni. Annyit kell tennünk, hogy ha a platóval akarunk mozogni, a megfelelő iránybillentyűvel együtt megnyomjuk a SPACE gombot is. A tojások összetörése nem igényel gombnyomást, ha odamegyünk, automatikusan széttörjük. Minden igyekezetünk ellenére egy-két szörny ki fog kelni a tojásból (ritka kivételtől eltekintve), ezeket a harmadik részben viszontlátjuk... Ha egy szörny kikel (erre a villogó keret, és a DANGER felirat figyelmeztet), az felmegy a képernyő tetejére, majd ide-oda cikázva lefele elhagyja a játékteret. Ilyenkor nem szabad hozzáérnünk, mert kezdhetjük elölről a tojások törögetését. Közlekedésünket a piros színű teleportok segítik, igaz nem mindegyik nehézségi szinten találjuk meg ezeket. Ha eléállunk, és megnyomjuk a SPACE-t, a másik teleporthoz kerülünk. A zöld páncélszekrények előtt elhaladva érdemes egy kicsit megállni, ugyanis a SPACE (tűz) megnyomásával némi energiát vételezhetünk belőlük. (A páncélszekrényekben található energiamennyiség véges.) A program írói egy humoros megoldást is kitaláltak a játék megállítására: menjünk a WC-hez, és nyomjuk meg a SPACE-t. Ezen rész végeztével visszakapunk valamennyit elvesztett energiánkból. Nagyon ritka esetben (ehhez természetesen az is kell, hogy pontosan tudjuk, hogy a tojások milyen sorrendben akarnak kikelni) sikerülhet az összes tojás széttörése, ilyenkor a szint végén teljes energiánk visszatöltődik, sőt, a következő barlangos és az azt követő űrhajós lövöldözős rész kimarad! A program összesen 32-féle termet tartalmaz, de ezután sincs (sajnos) vége a játéknak: újra ismétlődnek a termek, más néven. A program tehát a legzseniálisabb, legeltökéltebb játékosoknak hosszú távú elfoglaltságot biztosít...
A harmadik részben kifelé menekülünk a barlangból, mögöttünk egy szörny, aki lő ránk. Ilyenkor mögé kell kerülnünk és lelőni. Ha sokáig szöszmötölünk, ismét mögénk kerül. Ebben a részben annyi szörnyet kell lelőni, amennyi a második részben kikelt a tojásokból. Figyelmesebbek észrevehetik, hogy a barlang a nehezebb szinteken egyre szűkebb! Ha lelőttük az összes szörnyet, már csak ki kell manőverezni a barlangból, és kezdődhet a következő nehézségi szint... A 64K-s gépek tulajdonosainak kicsit könnyebb dolguk van: a barlangból kifelé menekülve nem kell lövöldözniük, függetlenül attól, hány szörny kelt ki! Csak egy rövid ideig repülni kell kifelé a barlangból.

Mivel a játék még az angol piacra készült, alapkövetelmény volt, hogy a játék fusson 64K-s gépen is. (Sajnos a későbbi magyar fejlesztésű programok már nem így készültek.) A játék kódjában való turkálás alapján megállapítható, hogy mind a három programrész egymástól függetlenül, külön készült: pl. minden játékrészben külön meg van írva a billentyűfigyelés, pedig elég lett volna egyszer. Az első két játékrész még 64-es gépen készülhetett, 128K-s gépeken kicsit gyors a tempó. A harmadik részt viszont már 128K-s gépekre készülhetett, 64K-s gépeken ugyanis kimarad az üldözés a barlangban, azon oknál fogva, hogy 64K-s gépeken így már villogtak volna a sprite-ok. (Az első szinten függőleges scroll van, amiben az LPT-nek hála nagyon jó az Enterprise, a barlangban viszont vízszintes, ahol meg a Z80-nak kell izomból arrébb pakolni az egész képernyőt.) A villogás megoldása helyett egyszerűen letiltották a szörny sprite-ját 64K-s konfigurációban, de visszakapcsolhatjuk: emulátoron, 64-es módban 5509-re FD-t írva lesz szörny a barlangban!
A gyári kazettán különleges "turbo" betöltővel volt ellátva a program, a másolások megakadályozása végett. A "probléma" egyszerűen megoldható volt: egy kétkazettás magnóval át lehetett másolni... Kalandos módon Dániából előkerült sok lemeznyi program, melyek Kopácsy úrtól származtak. Ezek között akadt két könyvtárnyi Eggs of Death is, méghozzá az eredeti gyári fájlok, mellékelve a másolásvédetten kimentő program is! Ebben akadt magyar verzió is, hozzánk azonban az Angliában már legyártott kazetták kerültek (melyeken természetsen az angol verzió volt).

Térkép