Twin Turbo V8

1989 - Code Masters Ltd.

autóverseny

Spectrum (128k)

Egy 500 mérföldet átszelő országúti verseny résztvevői vagyunk. Célunk az öt szakaszra osztott verseny teljesítése. Ha nem érjük el a szintidőn belül a következő ellenőrzőpontot, kizárnak a versenyből. A játékmenet tehát az Outrun-ban megismert, viszont a készítők újszerű (vektoros) grafikai kivitelezéssel próbálkoztak. Ez sajnos nem sikerült a legjobban: a grafika szegényes, az út szélét és a sávokat csak pontok jelzik, a program egy nagyobb tereptárgytól drasztikusan belassul. A Stunt Car Racer mellett talán elég kontrasztos a különbség, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ellenfeleink itt sprite-okkal vannak megjelenítve, nem vektorgrafikus objektumok! Ha emelkedőn, vagy lejtőn haladunk, uszkve semmit nem látunk az előttünk zajló eseményekből. sajnos nem csak a grafika érdemel kritikát, de a hangok is, melyek már 1985-ben sem ütötték volna meg az elvárható minimumot (ez a 128K-s változatra is vonatkozik...!)
Versenytársaink - az ilyen játékoknál megszokott módon - inkább terepakadálynak minősülnek, annyira lassúak. Érdekes, hogy ők nem esnek ki a versenyből, sőt az utolsó, 5. szinten van a legnagyobb forgalom... Ha egy másik autóval ütközünk, csak megpördülünk (lelassulunk), de ha egy út menti tereptárgynak ütközünk, autónk egy hatalmas robbanás keretében alkatrészeire hullik szét. Ez jelentős időveszteséggel jár, ráadásul - autós programtól szókatlan módon - egy életünk elvész, ugyanis a program azt is számolja (a bal alsó sarokban). A játék egyébként nagyon nehéz, max. 2-3 ütközés fér bele az egész játékba (!) ha célba akarunk érni. Bár az úton kívülre sodródva lassulunk, ez nem olyan drasztikus, hogy ne lehessen egy-egy kanyart az úton kívül levágni! (Ez alól csak az 5. szint kivétel, ahol olyan sok a terepakadály, hogy nem tudunk visszajutni az útra.)
Váltónk kétfokozatú, de arra figyelni kell, hogy ha lassan haladunk, felkapcsolva autónk nem tud gyorsulni. (Ütközés után a váltó nem áll vissza alacsonyabb sebességi fokozatba). A képernyő jobb oldalán nem csak a sebváltó állapotát láthatjuk, de a szakaszból hátralévő távolságot (DIST) is. A képernyő tetején látható kijelzők egyértelműek.

Irányítás:
Billentyűzet (O, P, Q, A, SPACE), SINCLAIR illesztő.
H - játék szüneteltetése, ENTER - játék megszakítása. A játékot a tűz gombbal indíthatjuk.

Örökélet: POKE 49759,0
Végtelen idő: POKE 43346,0