Turrican

1990 - Rainbow Arts

akció

Spectrum (48k)

 

 

 

 

 

A történet a jövőben játszódik, amikor az emberiség már a Naprendszerhez közeli, élettelen bolygókat kolonizálja és hoz létre mesterségesen a földi életnek megfelelő körülményeket. Az egyik ilyen bolygón, az Alterrán, azonban a földi kolóniát fegyverrel kivédhetetlen támadás éri: Morgul a háromfejű démon rémálmokkal és rettegéssel támadja az emberi elmét. Morgulnak semmi szüksége nem volt fegyverekre: a megtébolyult telepesek egymás gyilkolták le, nem sokan tudtak elmenekülni... Most azonban egy erre a célra felkészített, mutáns harcost, Turricant küldenek Morgul ellen. Az Alterrán hemzsegő, életre keltett rémálmokkal szemben egy bionikus páncél nyújt védelmet. A harc 5 "világban", összesen 13 hatalmas, nyolc irányba scrollozó platformpályán zajlik, míg eljutunk Morgulhoz.
A C64-re fejlesztett játék nagyon szép, a hardware lehetőségeinek határát feszegető akciójáték. A játéknak készült Atari ST, Amiga, Spectrum és Amstrad CPC verziója is. A Spectrum verzió természetesen nem vetekedhet a C64-es verzióval, de a lehetőségekhez képest igencsak szépen sikerült. A scroll is kivételesen jól sikerült, ami persze nem olyan finom és gyors, mint C64-en de ez legalább némi könnyebbséget jelent. A csak 48k-s hangok 1990-ben azonban már egy kis értetlenkedésre adhattak okot.

Talán némi tanakodásra adhat okot, miféle fegyver hatásos rémálmok és démonok ellen, de azért főhősünk fegyverrepertoárja igen impresszív:

  • Alapfegyverünk egy - a tűz gomb nyomogatásával használható - lézerfegyver, melynek tűzereje többféleképpen is fejleszthető (ld. később). Kézifegyverünknek van egy másodlagos üzemmódja is, melyet álló helyzetben a tűzgomb nyomva tartásával használhatunk. Ilyenkor hűsünk leguggol és égnek tartott fegyverünk villámot szór. A villámot irányítani is tudjuk: a jobbra-balra irányokkal forgathatjuk körbe-körbe. A villám hatótávolsága kevesebb mint egy képernyő, viszont sokkal nagyobb tűzerővel bír, mint a "hagyományos piff-puff". A képernyő felét betöltő ellenfelekkel szemben javasolt a használata.
  • A CAPS SHIFT megnyomásával gránátot hajigálhatunk magunk elé, ami elég hatásos: a legtöbb ellenség azonnal kifekszik tőle. Korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre!
  • Kevésbé meggyőző fegyverünk az akna: a tűz + le megnyomásával rakhatunk le egyet, amely rövidesen felrobban és a képernyőn lévő ellenfeleink elenyésznek. Jól hangzik, csak közben háromszor meghalunk... Ráadásul ebből is csak korlátozott mennyiséggel rendelkezünk.
  • Szimpatikusabb eszköz az ENTER megnyomásával (akár esés közben is) aktivizálható energiahullám. Ez a két képernyő felé haladva fejt ki szívet melengető hatást ellenfeleinkre. Sajnos a falak, terepakadályok leárnyékolják, de így is igen kellemes eszköz, amíg a készlet tart.
  • Felszerelésünk legérdekesebb tulajdonsága a gyroscope "üzemmód", melyet a le+ENTER megnyomásával kapcsolhatunk be (vigyázzunk, ne az ENTERT nyomjuk meg először, mert elpazarolunk egy energiahullámot). Ilyenkor éles pengékkel teli koronggá alakunk, amely megállás nélkül pörög jobbra vagy balra, felszeletelve az utunkba eső ellenfeleinket. Jobbra-balra irányíthatjuk a mozgásunkat, de ugorni nem tudunk: mihelyst megnyomjuk a felfele billentyűt visszaalakulunk (lefele viszont így is eshetünk). Ezt a módot szintén csak korlátozott számban vehetjük használhatjuk.

A páncélnak köszönhetően hősünk a fel billentyű nyomva tartásával egészen nagyokat is tud ugorni, és a levegőben is irányíthatjuk magunkat, ráadásul bármilyen magasból leeshetünk. Vízbe is eshetünk, már ha utána ki tudunk jutni belőle... Ellenfeleink ellen a pajzs viszont csak addig véd meg, amíg van energiája, ezt csökkenti az ellenséggel való érintkezés.

Utunk során persze nem csak ellenséggel fogunk találkozni, de néhány segítségünkre lévő eszközzel is. Ezeket jellemzően a megsemmisített ellenfeleink hagyják magunk után és a levegőben lebegnek gömb formájában:

  • Piros gömb: fegyverünket fejlesztjük több fokozatban, egyszerre több irányba tudunk lőni. Igen szimpatikus dolog!
  • Zöld gömb: lézerfegyverünk tűzerejét fejleszti több fokozatban, de csak egy irányban tudunk így lőni. Az előbbi szimpatikusabb...
  • Kék: a fegyverünk által kibocsájtott villámot fejleszti.
  • Világoskék gömb: rövid ideig sebezhetetlenek leszünk. Hősünk ilyenkor villog, a letarolt ellenfelek megsemmisülnek.
  • Sárga 'P': energiánkat tölti fel.
  • Fehér 'G': kapunk egy gránátot.
  • Fehér 'M': kapunk egy aknát.
  • Fehér 'L': kapunk egy energiahullámot.
  • '1 up': kapunk egy plusz életet. Ez nem csak lebegő gömbben van, eldugottabb helyeken találunk sárag '1 up" konténereket is.
  • Az eddig felsorolt tárgyakon kívül, a harmadik szint elején, ha várunk egy kicsit, megjelenik egy hátra szerelhető rakéta is, amivel szabadon repülhetünk. Erre szükségünk is lesz, mert itt nagyon magasra kell repülni.
  • A pályán sok helyen találhatunk rombusz alakú kristályokat, pályánként különböző színben. Ezeket gyűjtögetve, minden 300-dik kristály után egy további folytatási lehetőséget kapunk, ha elfogynak az életeink.

A "gyroscope" módot nem lehet feltölteni, életenként mindössze 3 alkalmat kell beosztanunk. Ha elvész egy életünk viszont a fegyverfejlesztések is elvesznek.
A játéktér alatti kijelzőn, a "műszerfalon" a következő kijelzőket láthatjuk:

  • Űrhajós figura: Életeink száma.
  • Óra: a szint teljesítésére hátralévő idő (ugyanis az limitált!)
  • Kék-fehér kristály: összegyűjtött kristályaink.
  • Lila gömb: gránátok száma.
  • Piros-fehér akna: az...
  • Sárga energiahullám: az...
  • Pontszámunk.
  • A számlálók alatti, kezdetben zöld csík energiánkat jelzi.

Tippek:

  • Az első világ tele van mélyvízzel, amiből nem tudunk kimászni.
  • Az első világ, harmadik szint végén a lila dobozba kell párszor belelőni.
  • Ha valahová nem tudunk bejutni, vagy továbbjutni, keressünk bontható falakat. Ne az energiahullámmal próbáljunk bontani.
  • A harmadik világban a háti rakéta nélkül tehetetlenek vagyunk.
  • A végső összecsapás a legkönnyebb, csak a megfelelő helyet kell megtalálni, ahová beállhatunk...

Irányítás:
A játékot irányíthatjuk billentyűzettel (O, P, Q, A, SPACE), vagy KEMPSTON, SINCLAIR illesztővel. A játék indításához csak a kívánt eszközön kell megnyomni a tűzgombot.
H - játék szüneteltetése, folytatása.

Térkép 1., Térkép 2., Térkép 3., Térkép 4., Térkép 5.
         Turrican világa