Space Journey

2012 - Roman Cikryt

űrhajós, lövöldözős

Spectrum (48k)

Meglehetősen középszerű lövöldözős játék, mindenféle történet nélkül. A kivitelezés szinte minimalista, még a pontszámunkat sem számolja. Előnye viszont a színes háttér, ami nem is igazán háttér, hiszen nem lehet beleütközni. Célunk "egyszerűen" eljutni a pálya végéig, ahol egy "WINNER!" felirat adja tudtunkra, hogy győztünk. Addig is számtalan ellenséges űrhajó támad ránk, és két "főgonoszt" is meg kell semmisítenünk jó sok lövéssel.
A feladat teljesítésére egyetlen életünk van, a minket ért sérülések az energiánkat (ENERGY) csökkentik (ha elfogy, vége a játéknak). A játékmenetben az egyetlen csavar, hogy a pályán 4 sárga konténer várja, hogy ha közvetlenül felé repülünk, pótolja elveszett energiánkat, és növelje tűzerőnket (három fokozatban). A sikeres manővert hangjelzés is kíséri. A képen az egyik ilyen konténer látható (az utolsó konténernek csak a teteje látszik!).

Irányítás: a játékot billentyűzettel irányíthatjuk (O, P, Q, A, M kiosztással).
Szimpatikus vonása a programnak, hogy a tűz gombot nyomva lehet tartani, lövünk mint atom.