Rolling Thunder

1988 - US Gold Ltd.

akció

Spectrum (48k)

Enterprise

A történet 1960-ban játszódik, amikor is egy közismert gengszter, Geldra a szervezet alvilág egyeduralkodójává avanzsálja magát. A lefordíthatatlan jelölésű WCPO (a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya) egy női ügynököt épített be a bűnszervezetbe bizonyítékot gyűjteni. A beépített ügynök - aki a Leila névre hallgat - azonban lebukott és most fogva tartják. A WCPO a legjobban kiképzett, emberét küldi Leila kiszabadítására, aki az Albatrosz fedőnéven ismert.
A tússzabadítás annyiból áll, hogy végighaladunk 10 nehézségi szinten és csuklyás gengszterekkel lövöldözünk. Eltévedni nem fogunk, egyetlen irányba haladhatunk, többnyire jobbra időnként kerülnünk kell felfelé vagy lefelé. Az elénk tornyosuló akadályokat az alsó-felső platformok közötti ugrálással tudjuk kikerülni. A pályán visszafelé is haladhatunk, de ennek nyilván nincs sok értelme. Csak akkor hasznos ez, ha egy akadály mögött túl sok gengszter gyűlt össze és vadul lövöldöznek felénk. Ilyenkor, ha egy kicsit hátrálunk, feloszlik a csapat.
Az akcióra egy megtöltött pisztollyal indulunk, melyhez kezdetben 50 lőszerünk van (BULLET). A muníciót a fehér táblákkal jelzett ajtókon belépéssel pótolhatjuk. Ha ezeken benyitunk, pár másodperc alatt lőszert vételezünk magunkhoz (+50 db), majd újra megjelenünk az ajtóban. Nem csak a pisztolyhoz találhatunk lőszert, de egy géppisztolyhoz is (MG BLT), mellyel már sorozatokat lőhetünk, természetesen csak addig, amíg a lőszer tart. Ha az összes lőszerünk elfogy, kb. egy másodperc után kapunk egyetlen pisztolylőszert, így egy másodperces tűzgyorsasággal tudunk még lőni, ez persze édeskevés... (ez azért nem túl logikus). Bekukkanthatunk egyébként olyan ajtón is, amit nem jelöl tábla, de ennek sor értelme nincs. A gengsztereknek rossz szokása, hogy ajtókon kilépve ugranak ránk. Ha egy gengszter hozzánk ér, energiánk (LIFE) fogy, de ha eltalálnak azonnal elvész egy életünk! Némelyik gengszter felülről hajigál bombákat lefelé. További nehezítés, hogy az egyes szinteken meghatározott idő alatt kell végigjutni (TIME).
A program igazából csak 5 szintet tartalmaz, az 5. szint után ismétlődnek a pályák, csak több gengszter támad ránk. A megmentendő hölggyel ugyan nem fogunk találkozni, de a tízedik szint végén találkozunk Geldrával, akit felebaráti szeretettől vezérelve rögtön lőjünk is hátba. Ekkor sincs vége a játéknak, kezdődik az egész elölről.
Igazán nem mondhatjuk eredetinek a játékot és a kivitelezés sem feledhetetlen (zene semmi, hang minimális). A korabeli sajtóban megjelent negatív értékelések azért túlzásnak tűnnek, tipikus tucatjáték (coin-op konverzió). Az viszont igaz, hogy a játék szinte már frusztrálóan nehéz.

Irányítás:
A menüben billentyűzetet (O, P, Q, A, SPACE), vagy KEMPSTON, SINCLAIR illesztőt választhatunk.
CAPS SHIFT + A - játékmegszakítása.

Ami nem biztos, hogy egyértelmű:

  • Ajtó előtt állva 'fel': belépés az ajtón.
  • 'le' - leggugolás. Így lőhetünk is. Célszerű óvatosan, sokszor leguggolva haladni, az állva lövő gengszterek lövései elől így kitérhetünk.
  • 'tűz+fel': ugrás az alattunk vagy felettünk lévő platóra. Bosszantó, hogy nem mindig akar működni, ilyenkor menjünk kicsit arrébb (ha még életben vagyunk...)
  • 'fel', 'balra-fel', 'jobbra-fel' ugrás az adott irányba. Akadályokon, ládákon tudunk így ugrálni.

255 élet: POKE 39792,255

Térkép