Rebelstar II.

1988 - SilverBird Software Ltd.

stratégia

Spectrum (48k)

Enterprise

Az első részből megismert "Search & destroy" brigád ezúttal a közeli Thray 6 nevű bolygóra látogat el. A Thray 6-ot az Alien filmekből megismert idegenek fertőzték meg. Mivel közismert, hogy ezek a lények milyen gyorsan szaporodnak, és milyen veszedelmesek, még idejekorán kell kiirtani a kolóniát, mert a késlekedés a bolygó elvesztését eredményezheti. Küldetésünk azonban nemcsak az idegenek megsemmisítése! "Természetesen" nem pusztíthatunk ki egy ilyen fajt, aminek katonai alkalmazása "korlátlan lehetőségekkel kecsegtet". Ezért az idegen királynő által lerakott tojásokat is meg kell szerezni.
A Thray 6 bolygó bőséges élővilággal rendelkezik, az idegenek tehát tovább színesítik az "őshonos" élővilágot, melyek szintén nem tartoznak a barátságos lények közé. Maga a program nem változott az első részhez képest, csak a grafikát cserélték ki, és a küldetés más, így az ott elmondottak érvényesek a második részre is. Itt csak az eltéréseket fogom megemlíteni.

Csapatunk fegyverzete némileg változott, az első részhez képest. Tekintsük át a kommandósok fegyverzetét:

Az idegenek "csapata" egy kicsit vegyes képet nyújt:

  • Swamper - "Őshonos" élőlény, a pályát átszelő folyókban él. Nagyon szívós és veszélyes, addig ne is menjünk a vízbe, amíg a biztonságot nyújtó partról nem "semlegesítjük".
  • Mars Rath - szintén "őshonos lény". Hasonló a földi patkányokhoz, csak egy "kicsit" nagyobb. (kb. mint egy ló...). Nagyon fürge, sokat tud lépni, harapása "brutális". Ne kerüljön a közelünkbe...
  • Alien Soldier - Idegen harcos. Meglepő módon fegyvereket is tudnak használni, ráadásul elég pontosan is lőnek! Fajtájukhoz hűen igen szívósak.
  • Baby Alien - Az Alien filmekből tudhatjuk, hogy az "újszülött" idegenek is veszélyesek tudnak lenni, ha a közelünkbe kerül!
  • Alien Queen - Egyetlen királynő van. Nagyon szívós, de lassú. Nem tud támadni!

Az idegen harcosok tehát fegyvert is tudnak használni. Az ő fegyverarzenáljuk egy fokkal szerényebb:

  • Bow- Nyíl. Minden lövés után újra kell tölteni, természetesen nyílvesszővel (arrow).
  • Terminator - Lőfegyver. A neve elég riasztó... (és nem is viccnek szánták!) Az idegenekkel játszva ezt a fegyvert preferáljuk... Újratölthető: Six bullets.
  • Prong - kard szerűség.

A játéknak -hasonlóan az első részhez- két változata van. Az egy játékos változatban az embereket irányítjuk (a gép meg jól elver minket...) Két játékos módban -értelemszerűen- ketten játszhatunk egymás ellen. Tekintve, hogy a második részben a döntő küzdelem a szabadban játszódik, más taktikát kell alkalmazni, mint ami az első részben hatásos volt. Vigyáznunk kell az idegen harcosokra, akik messzire is pontosan tudnak lőni. Ebben a részben nem tudunk gyógyítani! Embereinkkel minden apró fedezéket kihasználva kell előretörnünk.
Mint láthatjuk, itt minden fegyvert újra lehet tölteni. Erre szükség is lesz, tekintettel mindkét oldal létszámára, és az idegenek ellenálló képességeire. Ne felejtsük, itt nem robotok ellen harcolunk, nemcsak saját elesett bajtársaink fegyverét vehetjük föl, de az ellenség fegyvereit is tudjuk használni! A játéktér északi oldalán az idegeneknek található egy fegyverraktára! Az emberekkel játszva ezt érdemes elfoglalni, az idegeneknek "javasolt" megvédeni.
Az emberek a játék elején több körben kapnak újabb egységeket. Azon emberek, akik a képernyő bal széléről indulnak, át kell törniük magukat egy sűrű bozóton. Erre a legalkalmasabb a fénykard. Később az idegenek kapnak utánpótlást. Ők szintén a játéktér jobb oldaláról indulnak. (Nekik nem kell a "gaz" kaszabolásával bajlódniuk.)

Győzelmi feltételek
Itt nem olyan egyértelmű a győzelem kimenete, mit az első részben volt. Mindkét oldal győzelmi pontokat szerezhet, a játék végén az nyer, aki több győzelmi pontot tudhat magáénak. Először nézzük, az emberek mivel érdemelhetnek ki győzelmi pontot:

  • 1 pont - Minden megölt idegen katonáért,
  • 1 pont - Minden elpusztított újszülött idegenért,
  • 10 pont - Az idegen királynő elpusztításáért,
  • 5 pont - Minden megszerzett tojásért. A játék 15. körében az idegenek bázisa közelében egy űrhajó landol (a fegyverraktár mellett). Feladatunk a tojások közül minél több eljuttatása az űrhajóhoz.

Az idegenek győzelmi pontjai:

  • 3 pont - minden elesett ellenséges katonáért,
  • 3 pont - minden ellenséges katonáért, aki a játék végéig nem éri el az űrhajót.

A játék 26 fordulóból áll. A játék legkésőbb ekkor kerül kiértékelésre. Az embereknek tehát ez alatt az idő alatt kell a lehető legtöbb tojással eljutni az űrhajójukhoz. Mint látható, az "őshonos vadállatok" elpusztításáért nem jár pont! Egy "biztonsági" megoldást is meg lehet próbálni: a lehető legnagyobb veszteséget okozva az idegeneknek, próbáljunk meg egyenesen eljutni az űrhajóhoz, majd ott "kitartani". Mindezt természetesen igen "ember-hatékony" módon...
Az idegeneknek könnyebb dolguk van: egy erős védelmi vonalat kiépítve fel kell tartóztatniuk a támadást, hogy a játék végéig ne jussanak el az emberek az űrhajóhoz. Főleg az idegenek tudják -védekező stratégiát alkalmazva- kihasználni azt a lehetőséget, hogy az épületek ablakain ki lehet lőni, de bejutni nem!
Az aktuális kört, és a két oldal győzelmi pontjait a játékképernyő alatt folyamatosan nyomonkövethetjük.

Zozosoft az Enterprise verzión végrehajtotta ugyanazokat a változtatásokat, mint az első részen: A játékosok számát betöltés közben választhatjuk, valamint tetszőleges funkciógomb megnyomásával játékállást menthetünk (a mentés a kör végén történik meg).

Térkép