Rambo

1985 - Ocean

akció

Spectrum (48k)

Enterprise

John Rambo-t a szuperhőst bizonyára nem kell bemutatni senkinek. Természetesen ő sem kerülhette el, hogy játékot készítsenek "kalandjaiból", jelen esetben a második rész eseményeit (konkrétan a mészárlást) eleveníthetjük fel. Ebből következik, hogy Vietnam dzsungeleiben kell némi fogolyszöktetést bemutatni. A program kivitelezése elég jól sikerült, némi hasonlóságot mutat a később megjelent AIRBORNE RANGER-el.
A betöltés után megjelenik az Ocean programokra jellemző menü. Itt beállíthatjuk a játékosok számát, az irányítást, a nehézségi szintet, vagy elindíthatjuk a játékot, de előtte még be kell írnunk a nevünket.

Indítás után a dzsungelben találjuk magunkat, hamarosan találkozni fogunk a rendkívül gonosz ellenséges katonákkal. Egy amerikai szuperkatona természetesen csakis egyedül, lehetőleg egy szál késsel veheti fel a küzdelmet az ellenséges hadsereg ellen (lásd Green Beret). Nincsen most sem másképp, annyi könnyítést kapunk, hogy a kést eldobjuk, valamint kézigránátot is hajigálhatunk az ellenfélre. Játék közben természetesen a pályán találhatunk egyéb fegyvert is, de ezek csak addig vannak nálunk, amíg el nem veszítjük egy életünket. A fegyverek között a SPACE (Ep-n ENTER) megnyomásával tudunk váltogatni. A 'H' billentyű megnyomásával szüneteltethetjük a játékot, a 'CAPS SHIFT+SPACE' megnyomásával pedig kiléphetünk az aktuális játékból. A képernyő jobb oldalán, a nevünk alatt a pontszámunk látszik, alatta a két RAMBO portré életeink számát jelzi. Még lejjebb a fegyvereinket látjuk, az aktuális fehér színű. A kés mellé igen remek szerszámokat szerezhetünk be: nyíl, robbanó nyíl, rakéta-vető, géppuska. Ez utóbbival már kellemesen lehet "szórni" az ellenséget. Ha a start helytől nyugatra indulunk, hamarosan találunk valamilyen fegyvert (mindegyik kék színű). Minden játékban más fegyvert találunk az adott helyeken. Számítsunk rá, hogy a dzsungelben minden fa mögül ellenség ugorhat elő. Miután kisétálgattuk magunkat, ideje lenne valamit tenni, a feladatunk végrehajtása érdekében is. Mint azt már említettük, célunk a fogságba esett bajtársaink kiszabadítása egy ellenséges táborból, majd el kell menekülnünk. Ha bebarangoljuk a játékteret, láthatjuk, hogy a területet folyók osztják fel több részre is. Ha eltalálnak, elvész egy életünk, majd az adott területhez tartozó kiindulási pontról folytathatjuk akciónkat. (Ha nem akarjuk végighallgatni a zenei "szösszenetet" ENTER-el el tudjuk nyomni.) A foglyok a térképen a "P.O.W" és a "P.O.W Cage" felirattal jelzett helyen tartózkodnak, de ennyire ne rohanjunk a dolgok elébe...
Miután elindultunk, tartsunk észak-kelet irányába, az első folyót átszelő híd irányába. Miután elértük, tapasztalhatjuk, hogy egy torlasz miatt nem tudunk átkelni rajta. Ezen a helyzeten egy kézigránáttal segíthetünk. Tartsunk Nyugat felé az ellenséges táborba. Itt igen népes számú ellenséges haderő tartózkodik, akik minden megtesznek folyamatos szórakoztatásunk, és pontszámunk jelentős gyarapodása érdekében. Keressük meg a "P.O.W" felirattal jelölt fehér színű 'X'-hez hasonló jelet, amihez hozzáérve kiszabadítjuk a bajtársunkat, aki észak felé veszi az irányt. Tegyünk mi is így (mivel a többi foglyot még nem tudjuk kiszabadítani), és keressük meg a messze északon található helikoptert. A helikopter a határ közelében van, amit egy folyó jelképez (gyalog nem tudunk átkelni rajta). A túlparton már biztonságban lennénk, de a kiszabadított fogolytól tudomást szerzünk, hogy vannak még foglyok a táborban. Nem lenne Rambo a nevünk, ha otthagynánk őket, így tehát vissza kell mennünk értük. Nem kell megijedni, nem fogunk visszagyalogolni, inkább igénybe vesszük a helikoptert. Ha nekimegyünk a helikopternek, beszállunk, és mi felemelkedünk vele. (Elég csámpásan repül ez a helikopter...) Leszállni csak a 'H' jelzéssel ellátott leszállótereken tudunk, szerencsére a tábor közelében, a nyugati oldalán van ilyen. A leszállás nagyon egyszerű, neki kell menni a 'H' jelnek. Leszállás után keressük meg a fehér ketrecet, amiben bajtársainkat tartják fogva. Hozzáérve a ketrechez, őket is kiszabadítottuk. Most már nincs más dolgunk, csak elmenekülnünk az ellenséges területről. Szálljunk fel a helikopterrel, és repüljünk észak felé, amíg át nem érünk a határon. Vigyázzunk, most már ellenséges helikopterekkel is találkozhatunk, akik lőnek ránk, mi viszont csak akkor tudunk lőni, ha nálunk van a rakéta-vető! Szálljunk le a helikopter-leszállón, majd menjünk oda az előttünk lévő hangárhoz. Mire idáig eljutunk több száz ellenség hullája kövezte ki utunkat... A küldetésünket sikerrel teljesítettük!
Az itt leírtaknál sokkal valószínűbb, hogy pár percen belül elfogynak az életeink, ugyanis nagyon nehéz a program. Ilyenkor megtekinthetjük a pontszám-táblát, amin remélhetőleg szerepel a mi nevünk is. Kézenfekvő lenne egy-két POKE használata:

Örökélet: POKE 27401,52; POKE 30263,0
Sérthetetlenség: POKE 38841,24

Térkép, Térkép