The Race

1990 - Players Premier Software

Ügyességi

Spectrum (48k)

Egyszerű ügyességi "autóverseny", egyszerű grafikával és gyengécske 48K-s hangokkal. Mégis érdemes kipróbálni a Players játékát, hiszen azon kevés Spectrum programok közé tartozik, melyet 2 játékos játszhat egymás ellen. Feladatunk mindössze annyi, hogy megadott időn belül teljesítsük az egyre nehezedő pályákat. A pályákon rengeteg fal és egyéb akadály leselkedik a száguldozni vágyókra. Ha nagy sebességgel falnak ütközünk, autónk összetörik, de némi időveszteséggel folytathatjuk a versenyt. A program szerencsére nem számolja az életünket, de ha elfogy az időnk, kiesünk a további versenyzésből. A pályán néhány helyen ugratók vannak elhelyezve, melyekre ha ráhajtunk, átugrathatjuk az elénk tornyosuló falakat. (Ha látszólag zsákutcába kerültünk, mert elvétettünk egy ugratót, de a falnak kis sebességgel ütközve nem tört össze a kocsink, vissza kell egy kicsit tolatni, majd nekimenni a falnak, úgy, hogy összetörjön az autó. Ilyenkor a fal felett "átkúszva" folytathatjuk a versenyt!)
A tűz megnyomásával bekapcsolhatjuk a turbót, így jelentősen növelhetjük sebességünket. A turbó csak addig működik, amíg a játékképernyő alatti számláló (TURBO) 0-nem csökken. Ha összetörjük a kocsinkat, ugyancsak a tűz megnyomásával "rakhatjuk le" a kívánt helyre autónkat, majd folytathatjuk a versenyt. A játékot irányíthatjuk billentyűzettel, Sinclair vagy Kempston botkormánnyal. A billentyűzetet nem tudjuk átdefiniálni:

1. játékos: Q - gyorsítás, A - fék, Z - balra, X - jobbra, 1 -turbó (tűz),
2. játékos: I - gyorsítás, J - fék, N - jobbra, B - balra, 9 - turbó (tűz),
P - játék szüneteltetése, CAPS SHIFT + SPACE - kilépés a játékból.
A játékot a SPACE megnyomásával indíthatjuk.

Sajnos a játék nagyon nehéz, egyedül egy kicsit unalmas, hogy állandóan elfogy az időnk. Ketten játszva viszont izgalmas élményben lehet részünk! A siker titka, hogy "betanuljuk" a pályákat.