Night Breed

1990 - Ocean Software Ltd.

akció

Spectrum (128k)

Enterprise

 

 

 

 

 

Clive Barker angol író, filmrendező az 1980-as évek közepén vált ismertté horrornovelláival. Több munkájából készült film, így 1990-ben a Cabal (magyarul Az Éjszaka Gyermekei) című novellájából is Night Breed címmel. Ennek apropóján adta ki az Ocean ezt a játékot, mikor megvásárolták a film "megjátékosításának" jogát, és alapos munkával elkészítették a játékverziókat C64-re, Amigára, PC-re, CPC-re, és persze Spectrumra egyaránt. Az Amiga-tulajdonosok örömére a játék kétféle verzióban jelent meg: az egyik stratégiai elemek és az arcade stílus kombinációjára épül, míg a másik verzió az akció és mászkálós-gyűjtögetős stílus keveréke. 8 bites gépekre csak ez utóbbi változat jelent meg és nem sok köze van sem a regényhez, sem a filmhez.
Betöltés után elolvashatjuk a történetet: Midian City, melyhez legendák sora fűződik, már évszázadok óta nyújt biztos menedéket egyes mutáns fajoknak, a társadalom kivetettjeinek, száműzötteknek, akik az emberi faj gyarlóságai elől menekültek ebbe a városba. A kihalt pusztaságon elterülő város lakói között él az a legenda, mely szerint egy nap egy férfi érkezik a városba, hogy nyugalomra és társakra találjon a mutánsok között, de ugyanakkor magával hozza a halált, a gyilkolást is...
Aaron Boone személyében a legenda valóra válik. A férfit tömeggyilkosság miatt körözik, amelyhez azonban neki semmi köze sincs. Doktor Decker, a pszichiátere hamisan vádolja meg. Az ártatlanságát bizonyítani nem tudó, az igazságszolgáltatás elől menekülő Boone hallva az emberi társadalmaktól teljesen izolált városról, Midian-ba menekül. Itt szeretne megnyugvást és társakat szerezni, sőt mindent elkövet azért, hogy maga is "éjszakai teremtménnyé" (NIGHTBREED) váljon, hogy teljesen feledtetni tudja magával előző életét. Ezen kívánsága hamar teljesül, amikor egy kannibál mutáns (egy bizonyos Pelo-Quin) megmarja, minek következtében hihetetlen testi-lelki változásokon esik át, és ő is teljes jogú abreed-dé válik.
A mutáns civilizáció "idilli" életét egy véletlen azonban teljesen feldúlja, és a Boone-t üldöző rendőrökön, az őt kereső pszichiáterén és barátnőjén kívül egy - magukat a Szabadság Fiainak nevező - banda is rátör a városra. A dolog pikantériáját az adja, hogy a bandavezér (álneve The Mask) a Boone-ra ráfogott gyilkosságok valódi tettese. A legenda tehát valóra válik: az emberi faj halált és szenvedést hoz a városra. Vagyis a szokványos klisé szerint megíródott történetekkel ellentétben, ez esetben MI, emberek vagyunk a gonosz oldalon, a szörnyekre, torzszülöttekre és Boone-ra pedig a dicső hősszerep vár. Hogy ez a megdicsőülés valóban bekövetkezik-e, vagy a város és lakói, élükön Boone-nal elbuknak-e, ez a játék tétje.
A játék során Boone-t irányítjuk 3 különböző pályán, melyek mindegyike más és más ellenfeleket meglepetéseket tartogat számunkra. Az emberi teremtményeken kívül szörnyetegek is utunkat állják; ők a BESERKER-ek, akik minden mozgóra lecsapnak, legyen az ember, mutáns vagy éppen saját fajtájukból való szörnyeteg. Mask segítségével kitörtek évszázados fogságukból, és igencsak megnehezítik dolgunkat. Ellenfeleink a bejárt területtel egyenes arányban egyre nagyobbak, nyálasabbak és kitartóbbak lesznek. Feladatunk, hogy kulcsokat (szám szerint hármat) és egyéb hasznos tárgyakat (pl. pisztolyt, lángszórókat, kegytárgyakat stb.) gyűjtsünk be ellenfeleinktől. A kulcsok a további szintekre való átjutáshoz kellenek, míg a többi tárgy segítségünkre lehet a könnyebb előrejutásban. Vigyázat! A Beserkerek azon kívül, hogy energiánkat csökkentik és esetenként magukkal rántanak bennünket a mélybe, fegyvereinket is kikaphatják a kezünkből! Azonban Boone elég kitartással és energiával - no-meg jó adag szerencsével - végül is cabal-lá válhat (amely címet csak olyan lény kaphat meg, aki képes bármilyen erős és hatalmas ellenfelet megsemmisíteni), és sikerül fogságba ejtett barátnőjét, Lori-t megmentenie, nomeg a gaz MASK-ot a kénköves pokol legmélyebb bugyrába taszítani (bocs!).

Utunk során számtalan ellenséggel találkozunk. Ezek mindent elkövetnek energiánk csökkentése érdekében. A jobb felső sarokban látható három portré egyrész életeinket jelzi, másrész energiánkat: minél ramatyabb állapotban vagyunk, annál inkább hasonlítunk egy koponyához. Hadakozni mégsem érdemes, akit lehet kerüljünk ki! A zöld keretben jelennek meg a program üzenetei, a bal oldali portré pedig azt jelzi, hogy ember, vagy cabal alakban vagyunk éppen. Miután megszerezzük a cabal képességet, a T megnyomásával tudunk átváltozni előnytelen zöld ábrázatú cabal-lá. Sajnos az átalakulás csak rövid ideig tart, de addig sérthetetlenek vagyunk. Többször is át tudunk változni, két átalakulás között viszont várni kell kicsit. Alul a jobb és baloldali - kezdetben üres - mezőkben jelennek meg a megszerzett kulcsok és a megszerzett fegyver. Ezzel biztos távolból tudjuk amortizálni az ellenséget, amíg a muníció tart. Sajnos nem minden szörny hederít rá, a tuti módszer a rúgás...
Hősünk a következő kunsztokra képes:

  • Jobbra - balra: futás.
  • Fel: Mászás a létrán, be az ajtón, kulcs használata, ajtó kinyitása.
  • Le: Mászás a létrán, leguggolás (elkerülendő repülő szörnyeket), földön heverő fegyver felvétele, be az ajtón.
  • Tűz + jobbra-balra: ütés (a nagyobb teremtmények ellen hatástalan).
  • Tűz + jobra-fel, balra-fel, fel: ugrás.
  • Tűz + jobbra-le, balra-le: rugás.
  • Tűz + le: fegyver használata.

A játék kezdetén Nekropolisz kapujánál állunk. Induljunk el jobbra, jobbra. Ha legyőztük a rakétavetős embert, a kapun menjünk le (más felé nem tudunk), ismét le, végül balra. Itt megtaláljuk az első kulcsot. A kulcs mellett buborékok is repkednek, ha ezekhez hozzáérünk, feltölti esetleg elvesztett energiánkat (elvesztett életet nem ad vissza). Ilyen buborékokat máshol is fogunk látni, ne hezitáljunk élni a lehetőséggel! Menjünk jobbra, le. Ha rálépünk a földön fekvő kék bombára, felrobban, és beomlik a föld alá vezető lejárat.
Szerencsés zuhanás után menjünk jobbra (vigyázzunk a lehulló szikladarabra), a létrán le, az ajtón le, majd balra, le, balra, végül be a piros ajtón. Itt találjuk második kulcsot (egy géppisztolyos őr társaságában). Ha megvan a kulcs menjünk ki (le), vissza jobbra, fel, jobbra, jobbra, essünk le, jobbra, majd fel a létrán. Jobbra sziklaomlás, balra fejszörny állja az utunkat. Ha belerúgunk, a feje elkezd repkedni... Menjünk be (fel) az ajtón, le a létrán, a sziklaomlás túloldalára. Tovább jobbra, jobbra (itt energiát tölthetünk), le a létrán, balra, majd ugorjunk bele a szakadékba.
A harmadik szintre zuhantunk. Megérkezés után máris egy nagy szemgolyóval nézünk farkasszemet. Valószínű, hogy ő bírja tovább, a szemből kilövellő bénító sugarat meg pláne ne várjuk meg. Induljunk el le a létrán, majd balra (energiatöltés), le, balra, le. A legalsó szintre, a berseker-ek folyosójára érkeztünk. Az itt látható ajtót azonban még NE nyissuk ki, mert itt raboskodnak a Nightbreed-ek, azonban még nem vagyunk képesek irányítani őket. Menjünk inkább balra, fel, balra, fel, balra, balra, fel, jobbra, fel. Itt találjuk a harmadik kulcsot. Errefelé már elég sok emberfejű skorpió mászkál. Kellemetlen ellenfél, ha a farkával megcsíp, jó messzire ellök. Megölni nem tudjuk, ki kell rugdosnunk a képernyőről... A harmadik kulcsot Doktor Decker őrzi, aki pszichiátereket megszégyenítő módon verekszik. Ha sikerül legyőznünk, magszerezhetjük a kulcsot. Most már bejuthatunk Baphomet szentélyébe (ő valami helyi istenség errefelé), menjünk vissza a berseker-ek folyosójára: le, balra, le, jobba, le, jobbra, jobbra, le, jobbra. A nightbreed-ek ajtaja előtt állunk ismét. Tovább, háromszor balra, a folyosó végén újabb ajtót látunk. Ez már Baphomet szentéjébe vezet. Az oltár előtt automatikusan megtörténik a szertartás, ami során megkapjuk a Nightbreed-ek vezetésének képességét, sőt cabal-lá válunk! Menjünk háromszor balra, most már kinyithatjuk az ajtót. A program közli velünk, hogy kiszabadítottuk a Nightbreed-eket, kísérjük őket fel a felszínre. Menjünk balra, fel, balra, fel, balra, le, balra, balra, fel (be az ajtón). Ez az ajtó a második szintre nyílik.
Menjünk fel, balra, fel, jobbra, fel (be a zajtón), balra, fel, fel (be az ajtón). Ez az ajtó már felvezet a felszínre. Egy csendéletet láthatunk a távozó nightbreed-ekkel. A happy end azonban elmarad, mert megtudjuk, hogy Mask elrabolta barátnőnket, Lori-t. Vissza kell menni, kiszabadítani.
Újra le kell ereszkednünk a harmadik szintre: induljunk balra, le, jobbra, jobbra, essünk le a szakadékba, tovább jobbra, fel, fel (be az ajtón), a túloldalon le, jobbra, le, jobbra, és vessük be magunkat a harmadik szintre vezető szakadékba.
Menjünk le, balra, le, balra, le, balra, fel, balra, fel, jobbra, fel. Decker visszatért, újra el kell agyabugyálnunk. Ha sikerül, kiszabadul Lori, fel kell jutnunk a felszínre. Induljunk tehát vissza le, balra, balra, le, balra, balra, fel (be az ajtón, fel a második szintre).
Utoljára megyünk el a kijárathoz: fel, balra, fel, jobbra, fel (be az ajtón), balra, fel, fel (be az ajtón). Most már tényleg mindenki szabad!

Irányítás:
KEMPSTON, CURSOR vagy SINCLAIR botkormány-illesztő, vagy
billentyűzet (Q - balra, W - jobbra, O - fel, K - le, SPACE - tűz).
T - átalakulás,
H - játék szüneteltetése.

Térkép