Meteor Storm

1982 - Quicksilva

ügyességi

Spectrum (16k)

Enterprise

Bizony sok víz lefolyt a Dunán, amióta 1979-ben megjelent Atari pénzbedobós játékautomatán az Asteroids. A grafika mai szemmel nézve igencsak "szerény" volt, és természetesen fekete-fehér, mégis nagy sikert aratott. Akkori szemmel nézve egy teljesen újfajta szórakozást biztosított az embereknek. A személyi számítógépek megjelenésére még várni kellett egy pár évet, így a játszani vágyóknak csak az automata maradt... 1982-ben "fantasztikus" távlatok nyíltak meg a játszani vágyók előtt: a Sinclair Spectrum 16K-s változata olcsó "játékplatformot" biztosított, így immáron otthon is ki lehetett próbálni, milyen érzés a számítógéppel játszani. Természetesen az első programok között megtalálható volt az Atarin nagy sikert aratott Asteroids Spectrum változata, Meteor Storm néven.
Tulajdonképpen a grafika szinte teljesen megegyezik az Atari változattal, de sajnos a animáció és a hangok terén erős minőségromlás tapasztalható. A játék célja természetesen ugyanaz: űrhajónk fegyverével szét kell lőni a közelünkben repkedő aszteroidákat. Fegyverünk tűzereje azonban korlátozott, így a nagyobb szikladarabokat nem tudjuk egyből megsemmisíteni, csak kisebb darabokra robbantani. A játékképernyő zárt, tehát ha valaki vagy valami kirepül a képből bal oldalon, berepül jobb oldalon. Vigyáznunk kell, nehogy egy aszteroida darabbal ütközzünk, mert űrhajónk annyira nem strapabíró, hogy kibírjon egy ilyen találkozást. Tevékenységünket ellenséges űrhajók is megzavarják, akik időnként lőnek is egyet felénk. Ha meleg a helyzet, alkalmazhatunk hiperugrást, ilyenkor az űr egy másik pontjára ugrunk, és onnan folytathatjuk a meteorvadászatot. Minden megszerzett 10000 pontért jutalmul egy plusz életet kapunk.
A játék végeztével beírhatjuk három betűs monogramunkat. A betűket a botkormánnyal, vagy a vezérlő billentyűkkel rakhatjuk ki.

A játékot irányíthatjuk billentyűzetről, vagy Sinclair botkormányról. A billentyűzet kiosztása nem túl szerencsés: 6 - forgás balra, 7 - forgás jobbra, 8 - hiperugrás, 9 - hajtómű be, 0 - tűz.
Botkormánnyal játszva, az előre irány a hajtómű, hátra húzva a botkormányt hiperugrást hajthatunk végre. A játék az 'S' megnyomásával indítható, a 'H' megnyomásával szüneteltethető (folytatás: 'S').

Sajnos a kivitelezés színvonala erősen a játszhatóság rovására megy, a játék jobb megvalósítást érdemel, próbáljunk ki egy sokkal színvonalasabb megvalósítást is: a Blasteroids-ot.

Örökélet: POKE 31086,182