Kyd Cadet

2010 - Paul Jenkinson

akció, mászkálós

Spectrum (48k)

Kyd, a merész fiatal űrkadét első, önálló küldetésére indult. Nem sokkal azután, hogy elhagyja a Kisbolygóövet rádöbben: az űrkikötőben elfelejtette megtankolni járművét! Törni kezdte a fejét, mitévő legyen, visszafordulni igen kínos lenne... Úgy döntött, ellátogat inkább a Jupiter egyik kisebb holdjára, ahol ércet bányásznak. A bányakomplexumban viszont csak robotok dolgoznak automata üzemmódban, így senki nincs, aki segíteni tudna a tankolásban. Kyd tehát szkafandert ölt, hogy maga induljon a megfelelő mennyiségű üzemanyag összegyűjtésére.
Mint tudjuk, a bánya veszélyes üzem, így nem célszerű az önműködő robotok, bányacsillék útjába kerülni, és a mérgező anyagot tartalmazó, halálfejes, piros konténerek, fehér karók és a bányában repkedő különös élőlények is kerülendők. Sőt, a mennyezetről lelógó kamerákba sem szabad bevernünk a fejünket. Az alacsony gravitációnak köszönhetően viszont bármilyen magasból leeshetünk. Küldetésünk célját képezi viszont a fehér (FUEL feliratú) üzemanyagtartályok összegyűjtése. Összesen 900 liter üzemanyagra van szükségünk, a tartályok 100 literesek, így rövid fejszámolás után megállapíthatjuk, hogy 9 tartályt kell begyűjtenünk. A bánya szerencsére nem túl nagy, eltévedni valószínűleg senki nem fog, főleg, a mellékelt térkép használata esetén. Csak pár elágazás lesz utunk során, az utolsó tartály megszerzése viszont érdemel némi magyarázatot. A bánya mélyében találunk egy elektromossággal védett átjárót. Ez csak akkor nyílik ki, ha már 8 tartályt felvettünk! A 9. tartály felvétele után vége a játéknak, nem kell visszasétálnunk az űrhajónkhoz.

Főhősünket ugyan csak billentyűzettel irányíthatjuk, de mindössze három billentyűt kell kezelnünk: 'S' - jobbra, 'A' - balra, SPACE - ugrás. A létrákon ugorva tudunk feljutni. A játékot a 'P' megnyomásával indíthatjuk.

Nosztalgiázni vágyóknak mindenképpen érdemes kipróbálni a játékot, hisz igen hangulatos! A grafika szép, a történet nem túl hosszú, és nem is lehetetlen a feladat. Némi gyakorlás után 20 perc alatt teljesíthető. A játék egyébként egy újabb keletű játékszerkesztővel, az Arcade Game Designer-el készült.

Örökélet: POKE 36077,183

Térkép