Knight Rider

1986 - Ocean Software Ltd.

akció

Spectrum (48k)

Enterprie

Valószínűleg a Knight Rider az a tévéfilmsorozat, amit nem kell a korabeli Sinclair és Enterprise tulajdonosoknak bemutatni (meg úgy általában senkinek, aki akkoriban TV közelébe került...). Egy 1982 és 1986 között, az NBC amerikai televíziótársaság által bemutatott 90 epizódból álló akció-krimi sorozatról van szó, amit a Magyar Televízió is bemutatott. A történet főhőse Michael Knight (akit ekkor még Michael Arthur Long-nak hívtak), 20 éves korától a vietnami háborúban szolgált, ahol hírszerző tevékenységet folytatott három évig a zöldsapkások irányítása alatt. Már itt kitűntek szuperhős képességei, amikor a Vietkongok elfogták, fogolytáborba került, ahonnan egymaga tudott csak megszökni. A szökés közben komoly fejsérülést kapott, szétrepedt koponyáját egy fémlappal erősítették meg. A háború után Renoban rendőrnek állt és 10 évig szolgált. Ekkor egy társa elárulta és majdnem meg is gyilkolták egy közvetlen közelről leadott fejlövéssel. Long túlélte a lövést, mert a koponyájában lévő vaslemez megállította a lövedéket. Ennek ellenére a lövedék súlyos sérüléseket okozott; szétroncsolta Long arcát. A nyilvánosság előtt Michaelt halottnak nyilvánították; a Jogért és Igazságért Alapítvány (FLAG) révén új személyazonosságot kapott, ekkor kapja a Michael Knight nevet. A Jogért és Igazságért Alapítvány egy a bűnözés ellen harcoló magántulajdonban lévő alapítvány. Michael bekapcsolódik Wilton Knight - az alapítvány tulajdonosának - bűnözés elleni hadjáratába. A feladatokat általában a FLAG új igazgatója, Wilton Knight jóbarátja és bizalmasa, Devon Miles bízza rá. Michael segítsége pedig egy rendkívül fejlett elektronikával és intelligenciával, golyóálló pajzsokkal és a legkülönfélébb eszközökkel felszerelt szuperautó, amely a Kitt (Knight Industries Two Thousand - Knight Ipari Művek Kétezres) névre hallgat.

Manapság - az internet korában - nehéz elképzelni, milyen információéhségben "szenvedtek" a '80-as években idehaza a játékosok. Hiszen míg kalózprogramokhoz még csak-csak hozzájutottak a Spectrum és Enterprise felhasználók, játékleíráshoz, ismertetőhöz, játékokkal kapcsolatos hírekhez sokkal nehezebben. Az első számítástechnikai lapok nem nagyon foglalkoztak játékokkal, ezért is volt annyira hiánypótló a Spectrum Világ, és az LSI Játék és program... könyvsorozatai. Ezek terjedelme persze véges volt, így sok-sok programról szinte lehetetlen volt információhoz jutni, hacsak a klubokban "szájhagyomány" útján terjedő "pletykákat" (már-már népmeséket) nem tekintjük annak. A Knight Rider is egy ilyen program volt, bár sokaknak megvolt (Enterprise konverzió is készült belőle) senki nem tudott vele játszani. Pontosabban nem hittük el, hogy csak annyi az egész, amire rá lehetett jönni... Pedig a program - azaz Kitt - folyamatosan üzenetekkel lát el minket. Sajnos az Ocean kiábrándítóan gyenge játékot készített egy témából, amiből lehetett volna egy "okos" akciót is kihozni...

 

 

 

A játék folyamán vérmes terrorostákkal kell hadakoznunk, akik mindenféle (számszerint négy darab) összeesküvést terveznek. A hadakozás persze túlzás, mert Michael még fegyvert sem hord magánál. A menüben tehát négy felderítendő bűnügyet választhatunk (vagy a RANDOM PLOT pontot választva a gép véletlenszerűen választ küldetést. Bármelyiket is választjuk, a játékmenet rendkívül primitív, "nyomozásunk során" három "jelentet" ismétlődik felváltva.

A játék kezdetén az USA sematikus térképét látjuk 10 nagyvárossal. A feladatot mindig Atlantában kapjuk meg, innen indulunk a terroristák nyomába. A feladatot a képernyő legfelső sorában olvasható scroll-ból tudjuk meg, pontosabban csak annyit, hogy terrorista tevékenységet gyanítanak ebben vagy abban a városban. Ilyenkor a megnevezett városba kell utaznunk. A térképen csak olyan várost választhatunk célpontnak, ami pillanatnyi pozíciónktól megközelíthető valamely - a térképen pirossal jelzett - útvonalon.
A térkép alatt, bal oldalon a piros mezőben pillanatnyi pozíciónkat olvashatjuk. Ezalatt azon városokat, melybe innen el tudunk jutni, legalul pedig azt a helyszínt, amit a tartózkodási helyünk szerinti városban fel tudunk keresni. Jobb oldalon egy órát is látunk, amely visszafelé számol. Ebből már tudhatjuk, hogy a feladatokat meghatározott időn belül kell megoldani.
A 'le'-'fel' billentyűkkel tudunk a célpontok között választani, a tűz gombbal elindulhatunk a cél felé. Ha a pillanatnyi pozíciónkra állva nyomjuk meg a tűz gombot, ellátogathatunk a bal alsó sarokban megnevezett helyszínre (ld. később).

Az utazás a játék legkiábrándítóbb, legfeleslegesebb, legunalmasabb, legbugyutább (stb-stb.) momentuma... Ez abból áll, hogy egy kacskaringós sárga(!) úton haladunk a cél felé, miközben helikopterek lövöldöznek ránk rakétákkal... Más jármű persze nincs az úton. Az eseményeket a sofőrülésből kísérhetjük figyelemmel, feladatunk kettős, melyeket megosztunk Kitt-tel. A 'T' billentyű megnyomásával választhatunk, melyik feladatot kívánjuk ellátni (ld. műszerfal jobb felső sarka: LASER / STEER):

  • STEER (az M betű jelzi, hogy Michael, azaz mi látjuk el a feladatot): Feladatunk a kocsi úton tartása, előbb persze egyáltalán el kell indulni. Kitt végsebessége impozáns, 240 mérföld/órás végsebességre képes. Minimális "szimulációt" se várjuk a programtól, a legélesebb (azaz legszögletesebb) kanyarban sem kell lassítanunk. Így nyilván érdemes mindig maximális sebességgel közlekedni, annyival hamarabb érkezünk meg a célhoz és annyival hamarabb esünk túl ezen a marhaságon... Kitt eközben szorgalmasan lövöldözik a helikopterekre és rakétákra. Ha az út szélének sodródunk, növekszik a sérülés-jelző (DAMAGE).
  • LASER: Mi mozgatjuk a célkeresztet és lövöldözünk a helikopterekre, Kitt pedig vezet. Kitt csak olyan sebességgel halad, amire a STEER-módba kapcsolva előzőleg felgyorsítottunk, de maximum 120 mérföld/órás sebességgel hajlandó közlekedni! A minket ért rakétatalálatok hatására növekszik a sérülés-jelző. Ha sokat lövöldözünk túlmelegszik a fegyverünk, ilyenkor rövid ideig nem tudjuk használni! (A tűz gombot nyomva tartva folyamatosan is lőhetünk.)
    Ebből a módból mégannyi értelmes se sül ki, Kitt lassabb (tovább tart az utazás), és úgyse tudunk célozni, miközben kanyarodik.

Ha a DAMAGE jelző a maximumhoz közeledik, Kitt lelassul 100 mérföld/óra körüli sebességre, amúgy más hatása nincs. Megjegyzendő, hogy igen nehéz a sérülés jelzőt a maximumig feltornázni, főleg, hogy lassan magától is csökken.
Még egy kijelzőt érdemes megemlíteni, a SKUDS jelzi, mekkora távolságot (Standard Kitt Units of Distance) kell még megtenni, mielőtt véget ér ez a borzalom. A TIME nem igényel kommentárt, a SCORE is csak annyit, hogy úgyse jegyzi meg a program, se HI-SCORE nincs, se pontszámtábla...
Sajnos az autókázás teszi ki a játékidő nagyobb részét!

A harmadik jelenetről már tettem említést: ha megérkezünk egy városba, ellátogathatunk egy helyszínre. Ebben egy termet látunk felülnézetben, és rosszfiúk között kell valamilyen feladatot véghezvinni. Hogy mit kell tennünk, azt Kitt tudatja velünk a legalsó sorban olvasható scroll-ban. Összetett feladatokat ne várjunk, általában a bal felső sarokból el kell jutnunk a jobb alsó sarokba, ahol újabb nyomra jutunk, ami alapján mehetünk egy másik városba. Vagy a végkifejletben egy, a képernyőn mászkáló jófiúhoz kell elérnünk, mielőtt egy rosszfiúba botlik.
A rosszfiúk világos hajúak, és általában megadott útvonalon járőrőznek. Ha azonban a közelükbe érünk és látnak minket (nem a hátunk mögött vagyunk), üldözőbe vesznek, sőt valamelyiknél fegyver is van, amit nem habozik használni! Náluk nincs fegyver (ha megnyomjuk a tűz gombot, egy perc időveszteséggel visszajutunk a térkép nézetre!), csak a kerülgetés, bujkálás marad. Ha mégis elkapnak minket, 11 perc időveszteséggel visszalépünk a térképhez, és próbálkozhatunk újra!
Ha olyan városban nézzük meg a helyszínt, ahol nincs dolgunk, Kitt udvariasan figyelmeztet, hogy nem itt kellene matatnunk.

Ha a megpróbáltatások közepette lejár az időnk, természetesen véget ér a játék, nem sikerült teljesíteni a feladatot!

Irányítás:
A menüben billentyűzetet(W - fel, S - le, N - balra, M - jobbra, Q - tűz) vagy INTERFACE, KEMPSTON illesztőt választhatunk.
További billentyűk: P - játék szüneteltetése (folytatás bármely más billentyűre), CAPS SHIFT + SYMBOL SHIFT - játék megszakítása). A 'T' billentyű szerepéről már volt szó.

Mivel csak a szomszédos városok neveit láthatjuk, nem árt egykis segítség:

sorszám
város helyszín
1
San Francisco international trades conference
2
Los Angeles U. N. conference
3
Las Vegas terrorist base
4
Denver democratic convention
5
Dallas armoury
6
Chicago armoury
7
Atlanta missile base
8
Miami missile base
9
Washington presidential diner
10
New York terrorist base

Példa:

Democtratic convention
Rendelkezésre álló idő: 4 óra.
Terrorista tevékenység Chicago-ban, menjünk oda. Itt bizonyítékot találunk, hogy fegyvereket szállítottak, Las Vegas-ba. A terrorista bázison megtudjuk, hogy vélhetően az alelnök ellen terveznek merényletet, aki beszédet fog mondani egy demokrata gyűlésen. (Azt nem tudjuk meg, hogy ez hol lesz, de aki figyelt, az emlékszik, hogy Denverben lesz, ugyanis azon jöttünk keresztül). Denverben, a konferencia teremben, a színpadra felrohanva az alelnökhöz teljesítettük a küldetést.

U. N. Conference
Rendelkezésre álló idő: 3 óra.
Terrorista tevékenység Dallas-ban, menjünk oda. Itt bizonyítékot találunk, hogy fegyvereket szállítottak, Las Vegas-ba. A terrorista bázison egy újságkivágást találunk, mely felkelti a gyanút, hogy a brit miniszterelnök ellen terveznek merényletet, aki egy ENSZ konferencián mond beszédet Los Angeles-ben. Los Angeles-ben a konferenciateremben a miniszterelnökhöz kell eljutnunk.

Láthatjuk, hogy a küldetések sem jelentenek nagy változatosságot...