Klax

1990 - Domark Ltd.

logikai

Spectrum (128k)

Egy pénzbedobós videojáték számítógépes átiratát készítette az eddig is konverzióról ismert, bár nem túlzottan népszerű Domark. A játék nem kevés hasonlóságot mutat a Tetris-szel. Feladatunk ezúttal is rendkívül egyszerű(nek tűnik): Egy futószalagról érkező négyzeteket kell színük szerint úgy összekombinálnunk a képernyő alján lévő veremben, hogy vagy függőlegesen, vagy vízszintesen vagy átlósan kerüljön az adott színből egymás mellé legalább három. Innen származik a játék címe: egy-egy ilyen kombinációt a gép egy KLAX-nak nevez. Ha egy ilyet sikerül létrehoznunk, jutalompontban részesülünk, majd az alakzat helyén üres helyek keletkeznek, s az egész felépítmény ennek megfelelően módosul. A négy elemből álló KLAX duplán számít. Magasabb szinteken már kapunk "joker" téglákat is ezek segítségével könnyebben tudunk létrehozni egy KLAX-ot. A futószalagról érkező téglák egy kis tartóra kerülnek, amit mi irányítunk, s amikor a tűzgombot megnyomjuk - csak akkor - arra a helyre esnek, ami fölött éppen állunk. Újdonság, hogy egyszerre több elemet (3, 4 vagy 5) is magunknál tarthatunk, hogy mennyit azt a gép mindig közli velünk (x DROPS PER GAME). Ha ezt túllépjük, vagy nem érjük el a következő téglát az lezuhan, s eggyel növel hibáink számát.
Az általunk irányított tartót jobbra balra tudjuk mozgatni. A futószalag és a verem 5 elemnyi széles, mindaddig tehát nem adódik komolyabb gond, amíg maximum ötféle színű elemek érkeznek. A helyzet azonban hamarosan bonyolódik... A tartóka veremként funkcionál, azaz az utoljára beleeső darabot tudjuk elsőként kiborítani! A futószalagot lehet gyorsítani (SPEED UP), sőt a tartóban lévő legfelső (legutoljára belekerült) elemet, vissza, fel tudjuk dobni a futószalagra (FLIP). Így két elem sorrendjét megcserélhetjük.
A játék célja, hogy teljesítsük azt a feladatot, amelyet a program közöl velünk egy pálya megkezdése előtt. Ezek a feladatok vagy bizonyos pont megszerzésére, vagy megfelelő darabszámú tégla túlélésére, vagy pedig adott számú és típusú KLAX elkészítésére vonatkoznak. Olyan küldetés is van, amiben átlós Klax-ot kell kirakni. Ha jól játszunk lehetőségünk nyílik egy jutalomszint elérésére is, ezt általában különböző alakzatok kirakásával érhetjük el.
A programból külön betölthető 48K-s és 128K-s változat készült. Ezek nem csak hangokban különböznek egymástól: a 128K-s verzióban többféle háttér van.

Iránítás:
A menüben választhatunk KEMPSTON, SINCLAIR, CURSOR botkormány illesztőt is, vagy maradhatunk a billentyűzetnél (O, P, Q, A, SPACE)
M - játék szüneteltetése / folytatása,
S - hangok ki/be.
A billentyűzet definiálható.