Jack Charlton's Match Fishing

1985 - Alligata

horgászat

Forrás:
Spectrum Világ 16. rész

Spectrum (48k)

Az ALLIGATA Software érdekes program-ötlettel rukkolt elő. Pecázzunk a számítógéppel. Hóbortosnak tűnik az ötlet, pedig a megoldás nem is rossz. A program betöltése után a gép megkérdezi tőlünk, hogy hány játékos játszik (1-8). A játékos(ok) nevét be kell írni, majd a horgászásra szánt időt kell megadnunk (1-90 min.). A gép a nyolc horgászhely közül valamelyikre "kisorsol" bennünket, és kiírja a képernyőre a horgászhely számát. Ezt követően a kapott horgászhely rövid bemutatását látjuk. (Id. később; mind a nyolcat), s megkérdezi, hogy meg akarjuk-e nézni mégegyszer a hely bemutatását.
Most következik a szerelés kiválasztassa. Első a horgászbot kiválasztása (LEDGER; FLOAT; POLE), ezután az eresztéket kell beállítanunk (sekély, közép, mély), majd az orsót is (CENTRE PIN; FIXED SPOOL). Ha ezzel is megvagyunk, fel kell tenni a csalit: kukac, CASTER (?), kenyér, véres hernyó, kendermag, lunch hús, édes kukorica és Boilies golyó. A damil erőssége 2-10, a horog mérete 2-22 lehet. A bedobás erősségének (erős, közepes, gyenge) beállítása után több választásunk is adódik:

Q: kilépés. T: a felszerelés megváltoztatása P: a horgászhely újboli jellemzése M: Pause
Kilépés esetén (Q) - elkezdhetünk pecázni:

Egy nagyon szép tájat látunk. Háttérben hóborította hegycsúcsok, előttünk pedig egy szép környezetben levő tó. A leszúrt karókon számokat látunk (1-8), ezek a horgászhelyek. A megadott helyen vagyunk mi. Ha kapás van, akkor a karón lévő szám hangjelzés kíséretében elkezd villogni. Ilyenkor a megfelelő számbillentyűt meg kell nyomni. Ekkor megjelenik egy horgász pecabottal horgászás közben, és a víz alatt láthatjuk, hogy a horog felé közeledik egy hal. Amikor a hal odaért a damilhoz, egy pillanatnyit várjunk, majd nyomjunk 'SPACE-t. Ha a berántás sikerül és megvan a hal, a képernyő bal felső sarkában megjelennek a hal adatai (hossza, neve, tömege), majd alul megjelenik az eddig fogott halak összhossza és össztömege. Amikor az idő letelik, láthatjuk a játékosok un. fogási mérlegét (hossz, tömeg, eredményesség %). Kiíródik a végeredmény is, majd egy menüt kapunk:
1. Új játék régi játékosokkal
2. Új játék új játékosokkal
3. Folytatódik a régi játék továbbra is a meghatározott ideig.
4. A játék vége.
Az egyes horgászbotok kiválasztása különféle tényezőket befolyásol. A LEDGER esetén az ereszték magától beállítódik, a FLOAT esetében ezt nekünk kell beállítani, míg a POLE választásakor az orsó állítódik be magától.
T: Először megkérdezi a horgászhely számát és megerősíti, hogy a kiírt név helyes-e (Y/N), ezzel azonosít; majd újra beállíthatjuk vagy javíthatjuk a felszerelésünket, ha nincs kapás.
P: Ugyanaz a helyzet itt is, csak itt a horgászhelyről kérhetünk ismét jellemzést.

HORGÁSZHELYEK

  1. Az itt lévő víz nagyon sekély. A meder egy kissé lejt. Előttünk liliom található, balra sás és nád. A mélység 7-15 láb. A fenék iszapos, a víz kissé zavaros.
  2. Egy kis beugró részen vagyunk. Jobbra liliom található, mellette gyomos terület. A vízfelület tiszta, a víz fokozatosan mélyül.
  3. Ez egy védett terület. Egy kis öböl. A part meredek. Gyomos növényekkel teli a vízfelszín.
  4. A horgászhely egy kis nádasra nyílik. A fenék iszapos, a víz zavaros. Itt szinte mindenhol gyom található. A maximális mélység 6 láb. Ez sekély.
  5. A víz felülete tiszta, de a talaj iszapos. Balra egy kis folyó van. Előttünk egy sziget, rajta nádas található. A víz erős hullámzású a folyó miatt.
  6. Jobbra egy lassú folyású folyó, amivel növények, törmelék áramlik be. Ezért a víz és felülete nem nagyon tiszta. Maximális mélység 8 láb. Mögöttünk egy fa áll.
  7. Ez a horgászhely két fa között található, következésképpen sok élőlény és gally van a vízen. A mélység itt 7-20 láb.
  8. A partnál a víz mély. A vízen növények találhatók. Balra nádas, jobbra kis öböl, egyenesen egy kiugró félsziget.

Reméljük, hogy sok - a természetet kedvelő - Spectrumos számára kedveztünk ezzel az ismertetővetővel!