Hyperblaster

1984 - Lothlorien Ltd.

ügyességi

Spectrum (48k)

Az emberiség legkorszerűbb űrrepülőgépének (mely egészen véletlenül ugyanúgy néz ki, mit a '80-as évekbeli elődje), a G.P.4.U. prototípusának berepülése közben váratlanul intelligens idegen élőlények, a Deltanoidok űrhajóiba botlunk. Bár az idegen űrhajók az egész játék folyamán egyetlen lövéssel sem utalnak támadó szándékra, főhősünk úgy dönt, lemészárolja őket mind az utolsó szálig. Mindezt tesszük annak ellenére, hogy a kommunikátor a földi bázis projektvezetőinek hangját harsogja a hangszóróban: "Visszatérés a bázisra, teszt küldetés vége!" "Szerencsére" a fegyvertelen Deltanoidok könnyen elpusztíthatók, de rengeteg űrhajó között nagy a veszélye, hogy összeütközünk valamelyik űrhajóval.
Igazság szerint a játék "hivatalos" a története nem teljesen pontosan így hangzik, de így legalább nem az ilyen játékoknál megszokott "szabványtörténetet" kellett elolvasnunk sokadszor. A játék szinte szó szerint ugyanaz, mint az Asteroids-ban, (ld. Blasteroids). Az aprítandó aszteroidákat itt színes ellenségek helyettesítik. Egy-egy szint teljesítéséhez az összes ellenséget el kell pusztítani. Az ellenfelek színe jelzi, hány találat kell nekik, hogy megsemmisüljenek. Minden találat után egyre világosabb színűek lesznek, a fehér színű űrhajókat már csak egyszer kell eltalálnunk. Eleinte minden szinten más formájú és mozgású ellenséggel van dolgunk, nehezebb szinten többféle űrhajó vesz minket körbe. További nehezítés, hogy a feladatot eléggé szűkre szabott időn belül kell teljesítenünk. Ha elveszítjük egy életünket, a szint kezdődik elölről (újra az összes űrhajóval).
A játékot egy vagy két játékos játszhatja (felváltva). Háromféle nehézségi szint választható.

Irányítás:
1 - balra, 2 - jobbra, 6 - előre, 7 - tűz, ENTER, SPACE, stb. - hipertérugrás.
Q-P - játék szóneteltetése (folytatás bármelyik irányítóbillentyű).