1984 - Micromega

motorverseny

Spectrum (48k)

Enterprise

A Full Throttle az egyik legelső motorversen-program (már amit annak lehet nevezni), 1984-ben jelent meg, ennek megfelelően ne várjunk tőle túl sokat, akkor viszont nagy siker volt a maga eladott 90 000 példányával. Talán korai megjelenésének köszönhetően, szinte az összes egykori hazai Spectrum-tulajdonosnak megvolt. Érdemes összehasonlítani az egyik legjobb motorversennyel, a Super Hang-on-al. Motorverseny résztvevői vagyunk, ismert versenypályákon indulunk, 40 motoros között.
Betöltés után, a menüben a következő választási lehetőségeink vannak:

  1. 10 versenypálya közül választhatjuk ki a nekünk tetszőt. (SPACE-el lépegethetünk köztük, ENTER-el kiválasztjuk az aktuálisat.)
  2. A körök számát állíthatjuk be 1-től 5-ig.
  3. A kiválasztott pályán gyakorolhatunk, ellenfelek nélkül ('R'-el tudunk visszalépni a menübe)
  4. Verseny indítása
  5. Irányítás beállítása (billentyűzet, Protek, Interface II., Kempston)

A billentyűzetről a vezérlés: '1' - balra, '0' - jobbra, '9' - gyorsítás, legalsó sor - lassítás.
A menüpontok alatt láthatjuk az eddigi legjobb eredményt.
A játékképernyőn a jobb oldalon felül láthatjuk a pálya nevét, alatta a sebességünket, és a pillanatnyi helyezésünket, jobb oldalon, hogy hányadik kört teljesítjük.
A versenyt a 40. helyről kezdjük, tehát ha nyerni akarunk, utat kell törnünk magunknak a 39 motoros közt. Itt kezdődnek a problémák, ugyanis a többi versenyző össze-vissza cikázik a pályán, (nem az ideális ívben halad egyenes vonalban), ráadásul hiába is várjuk, hogy a mezőny szétoszoljon, végig együtt haladnak. Ráadásul, ha nekimegyünk egy motornak, (vagy az ellenfél gázol le hátulról) lelassulunk, gyakorlatilag megállunk, majd újra fel kell gyorsulnunk. Ha a pálya szélén kicsúszunk, vagy csak hozzáérünk a kerékvető-kőhöz, szintén lassulunk. Ember legyen a talpán, aki meg tudja nyerni a versenyt (vagy akár be tud jutni az első tízbe)!
A grafika nem egy nagy szám, ráadásul az ellenfelek villognak, zene semmi, a hang is alig jobb a semminél. A pályák vonalvezetése viszont (állítólag) elég jól sikerült. Bizony eljárt a program felett az idő...

A sebesség a pályán kívül nem csökken: POKE 45161,0; POKE 48427,201