Firebirds

1983 - Softek Software International Ltd.

ügyességi

Spectrum (16k)

Korai, technikailag igen kezdetleges shoot-em-up játék, bár a korabeli szaksajtó elismerően említette meg, hogy teljes egészében gépi kódban készült. Előnyként említendő viszont, az egyedi játékmenet, és hogy 16K-s gépeken is futott. Feladatunk természetesen a Naprendszerre támadó idegenek flottájának megsemmisítése, melynek leghatékonyabb módja, ha az idegenek központi űrállomását is megsemmisítjük. A játék két "jelenetből" áll:

Először a ránk támadó (piros) idegenek kötelékeit kell megsemmisítenünk. Ez nem is lesz egyszerű, mert nagyon gyorsan mozognak, ráadásul véletlenszerűen, tehát nem tudjuk mozgásukat kiismerni. Ezenkívül a munícióval sem spórolnak! Egymás után 3 támadó köteléket kell megsemmisíteni, azonban a második támadó hullámmal egy kék "tűzmadár" is érkezik, akik kétféle fegyverrel is lövöldözik, majd a harmadik támadó kötelékhez fehér űrhajók is csatlakoznak, akik nem lőnek ugyan, de felülről lefelé átrepülnek a képernyőn. Természetesen nem ütközhetünk velük sem. Feladatunk azonban csak a piros támadó kötelék megsemmisítése, a fehér és kék idegenek megsemmisítéséért pontot kapunk ugyan, de azonnal regenerálódnak!

Ha az első "jelenetben" sikerrel járunk, megközelítjük az idegenek bázisát, ami igen formatervezett, leginkább egy óriási vicsorgó Krampuszhoz hasonlít. Sajnálatunkra azonban egy sárga pajzs védi, amin csak egyetlen lyuk mozog körbe-körbe, ráadásul a piros idegenek végeláthatatlan sorban támadnak ránk. Ilyen körülmények között kell - a pajzson mozgó lyukon átlőve - eltalálnunk az űrbázis "gyenge pontját" (villogó sárga karakter a szája közepén). A hatás látványos: az űrbázis azonnal megsemmisül, és kezdhetjük elölről az egészet...

Űrhajónkat mindkét jelenetben csak vízszintesen tudjuk mozogni, így elég nehéz lesz elkerülni a gyorsan mozgó idegeneket. Talán az eddigiekből már sejthetjük, hogy a játék nagyon nehéz, így már annyira nem is zavaró, hogy nincs vége...
Sajnos csak billentyűzettel irányíthatjuk a játékot: Z - balra, X - jobbra, SPACE - tűz.

Örökélet: POKE 27221,0