Exploding Fist
(The Way of the Exploding Fist)

1985 - Melbourne House

ügyességi, verekedős

Forrás:
Enterprise Játék

Spectrum (48k)

Enterprise

A verekedős játékok egyik legismertebb képviselője az Exploding Fist, mely legalábbis erősen hasonlít a Data East 1984-es Karate Champ című arcade-játékára. A játék nem csak a nagyméretű, szépen animált sprite-okról maradt emlékezetes, de arról is, hogy 18 féle támadó-védekező mozdulatot ismer. Ezek a mozdulatok Bruce Lee Jeet June Do elnevezésű harc technikáját próbálják szimulálni.
Bizonyára sokan hallottatok már a Shaolin templom örökségéről. Nos, aki nem, az megtudhatja ebből a játékból mi is az a titkos örökség. 1200 évi virágzás után, 1723-ban a Shaolin kolostorrendszer zöme a lángok martalékává lett. A Kínát megtámadó mandzsu seregek lemészárolták a kolostort hősiesen védő szerzeteseket, az épületeket pedig felgyújtották. Mindössze négy bonc tudott elmenekülni. "életben maradt rendtársaimmal együtt csapán egy célunk maradt: meg kell őriznünk és az arra érdemeseknek tovább kell adnunk a hosszú évszázadokon át féltve őrzött titkainkat, harci művészetünket." No de most már elég lesz a múlt felidézéséből, kezdődjön az edzés!

A játékot egy vagy két játékos játszhatja. Betöltés etán a játék mindjárt DEMO módba kerül, ahol tanulmányozhatod a különböző ütés fajtákat. Ekkor háromféle lehetőséged van. Elindíthatod a játékot egy játékossal (1-es billentyű), elindíthatod két játékossal (2-es billentyű), vagy megnézheted a menüt (0-ás billentyű). A főmenüben beállíthatod az egyes és a kettes játékos figurájának irányítási módját az 1-es illetve a 2-es billentyűvel. Ki és bekapcsolhatod a hangot a 3-as és a 4-es billentyűvel. S ha csak véletlenül léptél be a menübe, E-vel kitéphetsz belőle. Irányítási mód választása esetén egy újabb menü kerül a képernyőre. Ebből viszont eldöntheted a kívánt irányítási módot.

  1. irányítás az eredeti billentyűzettel
  2. irányítás a beépített Sinclair (1) joystick-al
  3. irányítás a beépített Sinclair (2) joystick-al
  4. az irányító billentyűk újradefiniálása. Ezeket a következő sorrendben kell megadnod: fel, fel-jobbra, jobbra, le-jobbra, le, le-balra, balra, fel-balra, tűzgomb.
  5. irányítás Kempston joystick-el.

Vigyázz, mert ha mindkét játékos irányítására ugyanazt az opciót választod, akkor egyszerre mozgatod majd őket! Egy játékos esetén a cél az, hogy két teljes értékű rúgást vagy ütést érj el a gép ellen. Az elért rúgást vagy ütést a gép két yin-yang-gal Jelzi. A yin-yang tulajdonképpen egy kör, ami ketté van osztva egy szabályos görbe vonallal. Az egyik fele fekete, a másik pedig fehér. Ez nem más, mint egy ősi kínai jel, ami azt Jelzi, hogy két ellentétes erő egyszerre, egyenlő mértékben van jelen. (A továbbiakban csak körnek hívjuk.) Amennyiben a rúgás vagy ütés fél értékű, csak egy fél kört kapsz érte. A két teljes értékű ütés vagy rúgás elérésére 30 másodperc áll a rendelkezésedre. Ha ennyi idő alatt ez nem sikerül, akkor az nyer, aki több félkörrel rendelkezik. Azonos számú félkör esetén a nyertes az, aki kevesebb számú találatból érte el azt. A győztes játékos a harci játék végén meghajol és megigazítja az övét. Az ellenfelek tudása minden második pályán tovább növekszik. Ilyenkor a háttér is változik, azonban ennek semmi jelentősége nincs. Először egy kezdővel kell megküzdened, majd egyre magasabb DAN fokozatú mesterekkel. Az utolsó egy tíz DAN-os mester. Az ő neve: Ming Lu-tang. Ha vele is megverekedtél, az ellenfelek tudása már nem nő tovább.

Mikor ketten játszanak egymás ellen, a játék csupán arra megy ki, hogy ki tud több pontot elérni. Ilyenkor négyszer 30 másodpercig kell küzdeni a négyféle helyszínen. Ezek a helyszínek: rémségek kertje, a titkos örökség szentélye, Shaolin templom áldozati oltára, Buddha csarnoka. Most pedig nézzük milyen joystick mozdulathoz, milyen mozgás tartozik és ezekért mennyi pontot kapsz:

fel: ugrás felfelé
000 pont
fel-jobbra: ütés fejre
800 pont
jobbra: lépés jobbra
000 pont
le-jobbra: ütés a melkasra
600 pont
le: gugolás
000 pont
le-balra: szaltó hátra
000 pont
balra: lépés balra
000 pont
fel-balra: szaltó előre
000 pont

Ha nyomod a tűzgombot, akkor a változások a következők:

fel: rúgás fejre felugrásból
1000 pont
fel-jobbra: rúgás fejre
800 pont
jobbra: rúgás a mellkasra
200 pont
le-jobbra: rúgás a bokára
200 pont
le: lábsöprés előre
400 pont
le-balra: lábsöprés hátra
800 pont
balra: forgórúgás fejre
1000 pont
fel-balra: rúgás hátra fejre
800 pont

Ha a rúgásért vagy ütésért csak egy félkört kapsz, akkor pontszámod is csak a fenti táblázatban látható értékek felével növekszik. Előfordulhat, hogy a két figura olyan helyzetbe kerül, hogy egymásnak háttal állnak. Ilyenkor a Jobbra / balra + tűzgomb rövid ideig tartó lenyomásával fordulhatsz meg. Még kétféle mozgási lehetőséged van. Az egyik, amikor a joystick-et először lefelé, majd ebből a helyzetből jobbra mozdítod. Ez guggolásból való hasra ütést eredményez (800 pont). A másik lehetőség a védés. Ekkor nagyon egyszerű dolgod van, mert mikor az ellenfél üt, csak ellenkező irányba kell húznod a joystick-et, amerre az ellenfeled van. Felhívjuk figyelmedet, hogy ez a játék egyike azon kevés játékoknak, melyet egy időben ketten is játszhattok.
Az Exploding Fist az egyik legjobb színvonalú küzdő játék Spectrumra!