Casanova

1989 - Iber Software

akció, mászkálós

Spectrum (48k)

Enterprise

Bizonyára mindenki ismeri Giacomo Casanova (vagy teljes nevén Giovanni Giacomo Casanova de Seingault), XVIII századi velencei kalandort, aki mellesleg író is volt. Mai szóhasználattal "életművésznek" neveznénk. Velencében született, de kalandos élete során megfordult Európa jelentős városaiban, többek közt Magyarországon is. Anyja színésznő volt, és mivel effajta származását élete során gyakorta nem lett volna szerencsés felfedni, később családfát hamisított magának, mely késő-középkori spanyol ősökig nyúlt vissza. A társasági életbe egy velencei nemes vezette be, aki mind anyagi, mind szellemi gyarapodását támogatta. Ennek a kapcsolatnak akkor szakadt vége, mikor Casanova elszerette a patrícius feleségét. Botrányos életvitele miatt a velencei hatóságok szabadságvesztésre ítélték az Ólombörtönbe ám innen megszökött. A vádak között szerepelt a hamis kártyázás, a vallástalanság és a fekete mágia is. Ezután Párizsban élt, itt ő szervezte meg a királyi lottót, mely jelentős anyagi jólétett hozott neki. Később az élet visszasodorta Velencébe ahol immár az inkvizíció oldalán kémkedett. Élete végén a Wallenstein grófok csehországi Dux kastélya könyvtárában dolgozott - ekkoriban a felvett neve Seingalt hogy ne ismerjék fel. Itt írta meg - valóságtartalmát tekintve kétes - emlékiratait, melyben azt állítja, élete során több, mint száz nővel volt intim kapcsolata. Önéletrajzi műveinek köszönhetően több filmnek is főszereplője lett, és az Iber Software jóvoltából a Spectrumot (és Enterprise-t) is meghódította e játék erejéig.
Kalandunknak helyszíne Velence, feladatunk Casanova hírnevéhez méltó: női fehérneműket (egészen pontosan melltartókat) kell összegyűjtenünk, miközben feldühödött férjek, szerelmes hölgyemének és az inkvizíció katonái kergetnek minket. Nem vagyunk azonban teljesen védtelenek üldözőinktől, a kezünkben lévő lantból elbűvölő dallamokat zúdíthatunk a delikvens felé - a tűz gomb megnyomásával -, amíg a készlet, azaz a bal alsó sarokban látható hangjegyek el nem fogynak. A módszer nem túl hatékony, hamarosan újabb üldöző akaszkodik a nyakunkba. Erősen limitált hangjegyeinket a repkedő madarak által lepottyantott tojásokból pótolhatjuk. Ezek repülési útvonalát meg kell keresnünk, nem repkednek mindenhol! Nem csak a "muníciónkat" képező hangjegyekre kell figyelni, hanem az energiánkra is (a hangjegyek feletti zöld sáv), ami az idő múlásával csökken. Szerencsére a tojások felvételével ezt is pótolhatjuk.
A játék három elkülöníthető szintből áll. Ezek között egy-egy gondolával hajózhatunk át, miután összegyűjtöttük a melltartókat, illetve a második részben meg kell érintenünk egy angyal szobrot is (az egyik torony tetején található). Az épületek felsőbb régióiba a függő láncok, kötelek illetve a földön rotyogó üstök segítségével juthatunk el. Ha megállunk az üstök előtt, rövidesen egy kötél emelkedik az égbe, min felmászhatunk... Sajnos a kötelekről nem tudunk leugorni, csak a következő emeleten "lelépni". Lefelé nem lesz gondunk: bármilyen magasból leeshetünk, és a levegőben is tudjuk magunkat irányítani. Ezt ki is kell használnunk, hisz néhány melltartó igen lehetetlen helyre van elrejtve, melyeket csak trükkös ugrásokkal, felülről közelíthetünk meg. Ugrani a tűz + jobbra-balra megnyomásával tudunk, tehát "zenélni" csak álló helyzetben tudunk!
Pontot minden megszerzett fehérneműért, és zenénkkel "elbűvölt" üldözőnkért kapunk, de egyébként pontszámunk időarányosan CSÖKKEN, így késztetve a feladat gyorsabb teljesítésére. Kalandunk a harmadik szinten, a kikötőben ér véget, miután összegyűjtöttük a melltartókat egy léghajóba kell felmásznunk.

Nem rossz program, a grafika kimondottan szép, aki járt már Velencében, több épületet felismerhet! A játék elég nehéz, az nem túl szimpatikus, hogy bárhol is veszítjük el az életünket, a szint egyetlen start-pozíciójába kerülünk.
Bár a program spanyol nyelvű, sok szó nincs benne a menüben sem fogunk eltévedni: billentyűzetet (TECLADO) vagy KEMPSTON illesztőt választhatunk. A billentyűzetet viszont szabadon átdefiniálhatjuk. A spanyol megnevezéseket sosem tudtam megjegyezni: DEREC(HO) - jobb, IZQUI(ERDA) - bal, ABAJO - le, ARRIBA - fel, DISPARO - tűz, PAUSA - ez kivételesen egyértelmű...

Végtelen élet: POKE 53155,33
Nincsenek ellenségek: POKE 50210,182

Térkép