In Pentagon Capers

1985 - Bug Byte Software

ügyességi

Spectrum (48k)

Bizonyára sokan ismerik a méltán népszerű Bomb Jack című játékot! Az is valószínű, hogy ennél jóval kevesebben ismerik a Bomber Bob-ot... Pedig a két játék nagyon hasonlít egymásra, viszont a Bomber Bob egy évvel korábban jelent meg, tehát nevezhetjük az ötlet "szülőatyának". Bár a kivitelezés egy fokkal elmarad a nagy vetélytárstól, érdemes kipróbálni ezt a játékot is, de arra készüljünk fel, hogy itt jóval nehezebb dolgunk lesz! Talán mondani sem kell, hogy a feladatunk ebben a játékban is a pályán elszórt bombák összeszedése, amiben különböző ellenfelek akadályoznak minket. A menüben - ha akarjuk - az '5' megnyomásával kezdhetjük az ismerkedést egy demonstrációval, amiben a program bemutatja a teljesítendő pályákat. Ha úgy érezzük felkészültünk a feladatra az '5' újbóli megnyomásával visszajuthatunk a menübe, majd a kívánt irányításhoz tartozó számbillentyű megnyomásával indíthatjuk a játékot. (A Kempston botkormányt ne válasszuk, mejd hősünk ettől megkergül, és egyfolytában ugrálni fog!)
A játék indítása után a program még megkérdezi melyik labirintusban szeretnénk kezdeni (1-től 5-ig választhatunk), majd hogy készen állunk-e. Egy gombnyomással válaszolva indul a játék. A játékban a képernyők labirintusokra van felosztva, egy labirintus 5 egymás után teljesítendő képernyőből áll.
Hősünk irányítása egyértelmű, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a fel+tűz billentyűkombinációval nagyobbat tudunk ugorni! (Erre már a második szinten szükségünk is lesz). A bombákat tetszőleges sorrendben vehetjük fel. A képernyőn mozgó ellenfeleket megérintve elvész egy életünk. Ugyanez történik, ha némely képernyőn látható zöld tárgyhoz érünk hozzá. A bombák mellett találkozhatunk villogó tárgyakkal is, amiket jutalompontért cserébe érdemes megszerezni.

A képernyő alatt látható BONUS kijelző utáni szám folyamatosan csökken, és ahogy gondolhatjuk is, egyben időmérőként szolgál: ha a számláló eléri a 0-át, a bombák felrobbannak, és életeink számától függetlenül a játék véget ér! Természetesen, ha sikerül teljesíteni a feladatot megmaradt időnk függvényében jutalompontot kapunk. Az előbb elmondottakból következik, hogy ha úgy látjuk, hogy lejár az időnk, inkább veszítsük el egy életünket, mert így az idő újból indul, viszont az eddig felszedett bombák már nem jelennek meg újra! A képernyő alatt látható SCORE, és LIVES kijelző semmilyen "csalódást" nem fog okozni, azt mutatja amit elvárunk tőle...
Az 'A' megnyomásával bármikor szüneteltethetjük a játékot, a 'D' megnyomásával újraindíthatjuk.

Örökélet: POKE 40538,0
Végtelen idő: POKE 38904,0
Sérthetetlenség: POKE 29875,58