Blind Alley

1983 - Sunshine Books

ügyességi

Spectrum (16k)

Enterprise

Bizonyára emlékeznek még egyesek a Tron - Avagy a Számítógép Lázadása című filmre. Ez volt az első film, melyben számítógépes grafikát alkalmaztak. A film egy számítógép belsejében játszódott, tehát a háttér, valamint a szereplők (akik programokat testesítettek meg) "ruházata" számítógéppel készült. A grafika mai szemmel nézve persze megmosolyogtató, a film mégis lenyűgöző volt. A film egyik felejthetetlen jelenete, amikor a programok vérre (bitre?) menő "kiszorítósdit" játszanak egymás ellen. Ennek lényege, hogy egy érdekes járművel - mely falat húz maga után- egy meghatározott méretű sík területen autókáznak. Megállni nem lehet, csak - bizonyos mértékig - gyorsítani lassítani. Aki a másik, vagy saját maga által húzott falnak, vagy a játéktér szélének ütközik, kiesik a versenyből, és az eddig húzott fala is eltűnik. A játék célja utolsó túlélőkent játékban maradni.
E programmal hasonló izgalmakat élhetünk át, igaz szerényebb kivitelezésben. Autóinkat nyilak helyettesítik. Először kettő, négy, majd hat nyíl ellen kell küzdeni. A nehezedős szinteken a tempó egyre gyorsul. További nehezítés, hogy az üzemanyag fogy. Ha nyomva tartjuk a tűz gombot, gyorsabban haladunk, így elébe vághatunk ellenfeleinknek. Pontot minden kiesett ellenfélért kapunk, valamint, ha megnyerünk egy versenyt, megmaradt üzemanyagunk függvényében jutalom-pontot kapunk. A játékban három életünkkel kell minél több versenyt megnyerni. Minden 2000 pont után jutalom életet kapunk.
A bejelentkező képen kell eldöntenünk, hogy Kempston botkormánnyal, vagy billentyűzettel kívánunk-e játszani. Ha botkormány választunk az 1-est nyomjuk meg, ha billentyűzetet, a 2-est. Ezután rövid instrukciókat olvashatunk, ezt azonban nem kell végigolvasnunk, a játékot az 'S' megnyomásával bármikor elindíthatjuk. Az irányítás a következő billentyűkkel történik:

Balra CAPS SHIFT, Z
Jobbra X, C, V
Le B, N, M, SYMBOL SHIFT, SPACE
Fel H, J, K, L, ENTER
Gyorsítás Y, U, I, O, P
Játék indítása S
Szünet A

Örökélet: POKE 25284,0