Atlantis

1985 - Anirog Software

akció

Spectrum (48k)

Az egykor hatalmas és virágzó Atlantiszban - a víz alá süllyedt birodalomban - kis búvárunkra ezernyi veszély leselkedik. Egy hajóroncsba kell lemerülnünk, ahol különböző élőlényeket kell megmentenünk:

  • Az első szinten egy lila pufók halat, és egy kék emberkét (lásd felső kép).
  • A második szinten a lila pufók halat, illetve egy fehér kagylóból kell kicsennünk a gyöngyöt (középső kép)
    A kagylóhoz csak akkor érhetünk hozzá, ha éppen nyitva van!
  • A harmadik szinten a lila pufók halat, és egy sárga szirént kell megmentenünk.

Ezután újra az első szint következik, de a hatodik szinten a szirén helyett egy sárga rákot kell elkapnunk (alsó kép). A hajó négy fedélzete között a függőleges átjárókon keresztül tudunk közlekedni. A tenger élővilága nem túl barátságos errefelé, az utunkba kerülő halakat, polipokat, rákokat szigonypuskánkkal javasolt lelőni, mielőtt elkapnak minket. Arra viszont figyelnünk kell, hogy a megmentendő élőlényeket nem szabad lelőnünk, mert ebben az esetben is elveszítjük egy életünket! A második szinttől dolgunkat a haragos Neptun is nehezíti, aki neheztel ránk, mert háborgatjuk a hajóroncsot. Neptunt csak több lövéssel tudjuk elkergetni, de hamarosan újra boldogítani fog minket! Míg a halak, polipok, stb. csak vízszintesen tudnak mozogni, addig Neptun az emeletek között is tud ugrálni (nem csak az átjárókon keresztül!). Általában amikor elúszunk alatta, felette megáll, majd rövid gondolkozás után arra a szinte ugrik, ahol mi is vagyunk. A pálya egyébként a két végén egymásba zár, vagyis ha szembeúszunk az egyik megmentendő delikvenssel, akkor is viszontlátjuk. Tekintettel, hogy mi gyorsabban úszunk, utol is tudjuk érni őket!
Egyik másik hal nagyon gyors, ezért hogy fel tudjunk készülni a támadásra, érdemes a játéktér felett látható "radaron" nyomon követni a halak mozgását. (Sajnos a kisebb halak nem látszódnak a radaron.) A feladatott megadott idő alatt kell teljesítenünk, mert oxigénpalackunkban a levegő gyorsan fogy (a játéktér alatti fehér sáv (AIR) jelzi oxigénkészletünket.). A szint végén megmaradt levegőnk függvényében jutalompontot kapunk.

Irányítás:
Betöltés után az 'A' megnyomásával billentyűzetet (Q, A, O, P, SPACE),
     a 'B' megnyomásával Kempston illesztőt,
     a 'C' megnyomásával Sinclair Interface-et,
     a 'D' megnyomásával Cursor típusú illesztőt választhatunk ki.
Az 'S' megnyomásával indíthatjuk a játékot.
A 'T' megnyomásával a zenét kapcsolhatjuk ki/be.
A 'H' megnyomásával szüneteltethetjük a játékot (folytatás: SPACE)
A CAPS SHIFT + SPACE (BREAK) megnyomásával megszakíthatjuk a játékot.

Örökélet: POKE 26453,182