Bulldozer

Wave-8

ügyességi

Enterprise

Egy kis sárga bulldózer vezetői vagyunk. Feladatunk egy kőrengetegben található három gyémánt egy sorba rendezése. Ehhez tolólapátunk áll rendelkezésünkre. Segítségével tologathatjuk, vagy -ha ezt nem ehetjük meg (a köveket csak egyesével tolhatjuk arrébb, ha van mögötte másik kő, nem!), összetörhetjük.
Célunk megvalósításában többen próbálnak megakadályozni minket. Rozsdafogú Vili és bandája  megkísérli karosszériánkat megrágni, a Kőkemény Villogó  pedig összetörni. Rozsdafogú Viliék ellen könnyen védekezhetünk, hiszen  egy kő vagy egy gyémánt megfelelő irányításával (rájuk kell tolni) harcképtelenné tehetjük őket. A Kőkemény Villogó ugyan a követ nem eszi meg - ellentétben a Rozsdafogúékkal -, de vigyázzunk, mert  ellene a kő nem használ. Hatástalanítani csak logikus és ügyes manőverezéssel tudjuk.
A pályákon néha felbukkan egy-egy üzemanyaggal teli marmonkanna. Ezt egy kővel megcélozva értékes pluszpontokhoz juthatunk.
Amennyiben sikerül három gyémántot egymás mellé tolnunk (vízszintesen vagy függőlegesen), újabb  pályára jutunk. Az újabb és újabb pályákon Rozsdafogú Viliék egyre többen támadnak ellenünk és emellett egyre fürgébben is mozognak.

Pontozás:

egy kő összetörése

1 pont

marmonkanna megszerzése

20 pont

Rozsdafogú Vili elkergetése

20 pont

gyémántok összetolása fal mellett

50 pont

gyémántok összetolása nem a fel mellett

100 pont

Irányítás:
A belső vagy az EXT1 csatlakozóba illesztett joystickkel. Ha a botkormányt a megfelelő irányba döntjük mozogni tudunk (ha nincs az utunkba semmi), ha nyomjuk a tű billentyűt is, akkor eltoljuk az előttünk lévő követ, gyémántot.