Demonstration Kassette
Majdnem biztos, hogy ez az Enterprise program, amelyet a legtöbb géptulajdonos ismer, legalábbis azok, akiknek német gépük volt! Nos, igen - gondolom - sokan emlékeznek erre a programra, melyet a német számítógépekhez adtak kazettán, és a számítógép képességeinek bemutatása a feladata. Tulajdonképpen egy egyszerű, de ötletes BASIC demo. A 128-as In Store demó kibővített változata, valamint a második oldalon megtalálható az angol demóból ismert bombázó játékprogram és egyszerű rajzoló valamint az Interlace. A program ötletesen kivitelezett, néha nem is gondolná az ember, hogy BASIC nyelven íródott. A két gép közötti különbségeket már ez az "alap" program is kihozta, hiszen érthetetlen módon úgy írták meg, hogy csak német gépeken fusson! Természetesen a letölthető változat már fut "alap angol" konfigurációban is! A program utazásra invitál az ENTERPRISE belsejébe, hogy "testközelből" ismerkedjünk meg a gép képességeivel, persze német nyelven. Az utazáshoz egy parányi repülőbe ülünk, és máris berepülünk a rendszerbővítő nyíláson... " Az ellenállások, kondenzátorok között bravúrosan navigálva az első állomásunk a Z80 processzor, ahol rövid szöveges infót kapunk a processzorról, és a gép BASIC-nyelvéről, majd folytatjuk az utunkat a NICK chip felé. Mint tudjuk a Nick chip felelős a grafikáért, ennek megfelelően ez a leglátványosabb része a programnak. (Mindem elismerésem annak az embernek, aki BASIC parancsokkal megrajzolta a látható képeket!) A program öt részből áll:
A program futtatásával újra átélhetjük a számítógép megvásárlásának, kibontásának és első üzembe helyezésének izgalmát. |